Bontás

Közzétette:

Neki ugrottak a nehéz gépek, hogy elbontsák a szentendrei Duna-parton álló, régóta romos Makovecz épületet. Az épületet Makovecz Imre a helyi Mathiász János Termelőszövetkezet megbízásából tervezte, ugyanis Szentendre már ebben az időben is felkapott turistacélpont volt, csakhogy vendéglátó egységekkel eléggé hadilábon állt. A  teknősbékára hajazó Duna étterem 1976-ban nyílt meg. A ’90-es évek elején az épületnek új tulajdonosa lett, aki kaszinót álmodott meg helyette, emiatt az éttermet kívül-belül teljesen átalakították, Las Vegasi hangulatot varázsolva a korzóra. Kaszinóként 2013 körül megszűnt működni, de az épület szórakozóhelyként tovább funkcionált Szentendrei Vigadó néven 2017. végéig. Most eltűnik. 2018-ban a területet egy magáncég vásárolta meg,  irodaházakat húznának fel a romos épület helyére. Hajner Gyula