Villanás a serpenyőben

Közzétette:

Gaál Péter

Most teljesen lehetségesnek látszik, hogy Orbán Viktor és hasonszőrű kollégái itthon és külhonban már életük végéig sikert sikerre fognak halmozni, rendszerük örökre fennmarad és azoknak, akiknek ez nem tetszik, ha akarják, ha nem, bele kell törődniük. Ezt láthatják a fiatalabbak, az idősebbek pedig szépen elfelejtik, hogy mennyire tűnt utópiának a szocializmus bukása még pár évvel a “rendszerváltozás” (értsd: többpártiságra való áttérés, amiből később…de hát ez mindenki számára ismeretes) előtt is.

Csak hát a történelem egésze felől szemlélve még a homo sapiens sapiens alfajú emberiség eddigi nyúlfarknyi történetében sem tartanak ezek az időszakok pillanatoknál tovább. Flash in the pan, mondja az angol. Villanás a serpenyőben, azaz szalmaláng. Nono, pirít rám az Olvasó. “Nem-e? Attól függ, mit tartunk lényegnek. Ha a diktatúrát, vagy diktatúra-ekvivalens állapotot, akkor igazad van. Ha viszont az egyeduralmat, akkor már távolról sincs igazad.” Igen, akár így is lehetne nézni. De ha – régi rossz szokásunk szerint – kicsit megkapirgáljuk, némileg árnyalódik a kép. Azt találjuk ugyanis, hogy az autokrácia legelső feltétele az autoriter hatalomgyakorlás, az autoriter – tekintélyelvű – hatalomgyakorlás legelső feltétele pedig a tekintély. “Tekintély az, amit tekintélyként elfogadnak (a világot a VÉLEMÉNY irányítja)!” Valóban, azonban messze nem mindegy, MI A TEKINTÉLY ALAPJA. A mai világban a tekintély alapja a tömegpszichózis, másképpen a tömegek manipulációja. Ugye, ezt nem kell se magyaráznom, se bizonyítanom, se példákat mondani rá? Nézzenek bele a kormánypárti médiába, egyébként a nem kormánypárti média is ugyanerre törekszik, csak per pillanat még nem tudnak egy olyan szerencsétlent előállítani, akiről elhitethető lenne bármiféle megfelelés, és ha véletlenül mégis, az egészet elrontja, amikor megszólal. Ha pedig az ellenzéket az a már tényleg nonszensz szerencse érné, hogy mindezek ellenére valaki átmegy az első rostákon, felcsendül az ellenoldali farkaskórus, és seperc alatt kiderül a jelöltről, hogy minimum anyagyilkos. Mark Twain mindezt nagyszerűen megírta saját tapasztalatból, ezt se illusztrálom, aki akar, nézzen utána.

Az ember hosszú távon nem tagadhatja meg önmaga természetét. AZ EMBER CSOPORTOS LÉNY. Falkaállat, pardon, falkaember. Nem raj, mert a raj és falka messze nem ugyanaz. Raj például egy szardíniaraj, vagy egy méhraj. EGYIKNEK SINCS VEZETŐJE (a méhkirálynő szimpla szülőgép). A falkáknak ellenben nagyon is van. Nézzenek szét a hozzánk kvázi legközelebb álló majmok világában. Menjenek ki az Állatkertbe, és töltsenek el egy kis időt a páviánok szemlélésével. Basa. A páviánokat basa uralja. De ha olvasmányra vágynak, lapozzanak bele egy jobb sci-fibe, például Asimov Alapítványába, a Dűnébe, esetleg nézzék meg még egyszer a Csillagok háborúját. Igen, ez utóbbi lesz a legjobb. Mindegyik távoli időkben játszódik, a mienkénél összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalú technikai környezetben. Kikkel találkoznak mindegyikben? CSÁSZÁROKKAL. Hercegekkel. Még – Csillagok háborúja – Károlyi Mihály gróf helyi megfelelője is HERCEGNŐ. Mi is történik George Lucas opusában? Palpatine főkancellár kvázi merényletet követ el a Köztársaság ellen, és magát császárrá teszi. Innét kezdődik Leia hercegnő és a Lázadók Szövetségének a kálváriája, amely végül a Birodalom bukásához és az Új Köztársaság megalakításához vezet. Miért is bukott volna meg Palpatine (avagy a rendszere) előbb-utóbb szükségszerűen a “való világban” is? Azért, drágáim, mert semmi más nem volt mögötte, mint egy ember hatalomvágya és az emberiség ösztönös (természetéből adódó) vágyódása vezérre. Mit gondolnak, MA NEM EZ E HELYZET? Sőt, BÁRMIKOR nem ez volt a helyzet? Olvassanak kicsit Hamvas Bélát, különös tekintettel a “szovjet császárra”. Az 1789-es francia forradalom kálváriáját Napóleonig bezárólag unalomig ismerhetik. A Római Köztársaság (anno másképp nevezték) története bizony más volt? Királyság előzte meg és császárság lett a vége. Közben ugyan eltelt nagyjából ötszáz év, de… NYOLCVANHAT diktátorral, pontosabban diktatúrával (mert némelyik diktátor többször töltötte be ezt a tisztséget). Az egész mizéria utolsó, pontosan százhúsz éves időszaka ugyan diktátor nélkül telt el, de meg is lett a következménye: Lucius Cornelius Sulla Felix, őt követte Gaius Iulius Caesar, innentől pedig jött az Imperium Romanum, kezdetben mint principátus, de ez már csak amolyan nosztalgikus szépítés volt.

Az erős vezető örök igény marad, pontosabban (emberi) társadalmi szükségszerűség. Azonban ez édeskevés. És most bevallom, nemegyszer elgondolkodtam rajta, hogy tévedtem. Hogy a monarchiák mai megfelelője talán a szimpla diktatúra. Hiszen minden adott: a tekintély, a vélemény, az autokratikus kormányzás. A bibi viszont az, hogy mindezek mögött egyedül a TÖMEGMANIPULÁCIÓ áll. Semmi más. No és az egyház, aminek az összes diktátor igyekszik udvarolni és amit igyekszik a maga szolgálatába állítani (kommunista rezsimekben ez némileg egyszerűbb, mert ott az egyház megfelelője az elnök-főtitkár-első titkár uralta kommunista párt)? Ez tökéletes felismerés lenne, mindössze két dolog hibádzik: a történelmi kor és a hatalomgyakorlás de facto (tényleges) alapfeltételei: a suprematia (fensőbbség) és a dominatio (uralom) EGYÜTT.
Azok az egyházak, amelyek ma mint ilyenek jelennek meg, és amelyekről egyáltalán érdemes egyáltalán, úgynevezett “történelmi” egyházak. Nem ma születtek, és nem a mai kort tükrözik. Olyanok, mint egy több évtizede tengerre bocsátott hajó. Lehet foltozgatni, javítgatni, tisztogatni, de eljárt felette az idő. Egyre gyakrabban kell szárazdokkba vontatni, és felújítani. Vallási területen ezt nevezik reformációnak, ami viszont az egyházat nem megújítja, hanem MEGOSZTJA. Egy új egyház születik, lásd például a kereszténységet vagy az iszlámot. Majd több. Ezzel együtt a vélemények is megoszlanak, sőt, ellenvélemények születnek, holott A SZILÁRD HATALOMGYAKORLÁS ALAPFELTÉTELE A HATALOM ABSZOLÚT VOLTÁBA VETETT SZILÁRD HIT. Ezzel találkozunk lépten-nyomon, a hatalom minden ideológusánál, hívják bár Jean-Jacques Rousseaunak vagy Karl Marxnak. Hogy MIBŐL vezetik le az abszolút hatalmat, Istenből, a természetből, vagy saját zsenijükből, jelen esetben mellékes. Még a konzekvenciák – proletárdiktatúrával megelőzött osztálynélküliség, ilyen-olyan “demokrácia” vagy ilyen-olyan monarchia – is mellékesek.

MA PEDIG PONTOSAN EZ HIÁNYZIK.

Ezért aztán, kedves Olvasók… mindaddig, ameddig a hatalomgyakorlás alapja a mégoly fejlett manipulációval összeházasított elnyomás lesz, a vég MINDIG bukásba és a “demokrácia” visszatértébe fog torkollni. Amely demokrácia az erős és valódi hatalomgyakorlás szempontjából nem lesz több, mint némi optimista (akár mámoros) intermezzo után Hamvas szovjet császára, azaz valamilyen demagóg hatalomra kerülése.