Szerelem utolsó látásra

Közzétette:

Odze György
Majdnem klasszikus szerelmi történet, amiben azonban minden fordítva alakul. A szülők jó barátságban voltak fiatalkoruk óta, közös kirándulások, nyaralások a Balatonon, közös operabérlet. Gyerekeiket,   Szonját és Andrást, akik éppen egy korúak voltak, mindig vitték magukkal, sokat voltak együtt. A szülők szerették volna, ha összeházasodnak, tervezték és utaltak is rá. Talán nem kellett volna, de hát a szülők olyanok, amilyenek.  András húsz éves korában tele volt kalandvággyal, nem akart sem feleséget, sem családot,  csak lányokat akart hódítani. Szonja egyetemre járt, orvosnak készült, szorgalmas volt, tudatos, kiszámítható.  Különös barátság volt ez közöttük, jártak színházba, moziba, sétálni mentek, karácsonykor ajándékot vettek egymásnak. András szívesen üldögélt Szonjánál  vasárnapokon,  hogy elkerülje az otthoni unalmas ebédeket, zenét hallgattak, főleg Csajkovszkijt, és kirándultak Balatonfüredre  is.  Jól érezték magukat együtt. Egyszer csókolóztak is.
-Komolyabban  vehetnéd Szonját – mondta anya gyakran Andrásnak. – Nagyon kedvel téged. Majd idővel te is megszereted.
András azt felelte, hogy ő azokat a lányokat szereti, akiket azonnal meg lehet szeretni. Amikor Szonja befejezte az egyetemet, férjhez ment Paszkál Ervinhez, a tehetséges matematikushoz.  Születtek gyerekeik is, mindenki boldog volt, és annak is látszott. Paszkál sikeres tudós lett, saját házban laktak,  aminek ablakai a Várra néztek, a karácsonyt minden évben Salzburgban töltötték, a  nyarat a tengerparton. András egy rádiónál dolgozott, híreket szerkesztett, a könnyű kalandok már nem okoztak örömöt, sokszor reménytelennek látta a jövőt. Regényekkel is próbálkozott, de egyikkel sem volt szerencséje. Egyedült élt egyszobás lakásában, a Böszörményi úton,  ami olyan rendetlen volt, mintha nem is ott lakna. Szeretett merengni a magányán.
Néha találkoztak itt-ott, uszodában, villamosmegállóban, Szonja és András, pár szót váltottak, de nem került szóba sem Csajkovszkij, sem a csók. Egyszer András korán végzett  a szerkesztőségben, azután valamilyen ostoba ürüggyel bement Szonjához a kórházba, mert  igazából  hiányoztak neki a régi beszélgetések.  Jól érezték magukat, este  András hazavitte autóval.  Öreg Opel volt, remélte, hogy beindul. Amikor a lány kiszállt, megölelte. Másnap a Pozsonyi úton egy kávéházban találkoztak,  azután egyre gyakrabban,  egy este pedig felmentek a Böszörményi útra.  Szonjának nem kellett hazamennie, a férje éppen előadásokat tartott Amerikában.
-Beléd szerettem – mondta András.
-Már nem lehet – felelte Szonja.
-A szüleink is mindig ezt akarták.
-Talán éppen ezért.
Hajnalban Szonja felöltözött, megigazította a haját a fürdőszobában, a tükör előtt.
-Jó volt velem? – kérdezte András.
-Minden férfi  ezt akarja hallani. Ez most csak egy tévedés, semmi több –  Szonjának azért jólesett, hogy meghódították.  – De cserélhetnéd gyakrabban  az ágyneműt.
Néhány hónappal később anya említette Andrásnak, hogy Szonja elvált Paszkáltól, aki mindigis kiállhatatlan ember hírében állt, alkoholista lett, beleőrült valami egyenlet megoldásába, ami nem sikerült neki.  András másnap elment a kórházba,  hogy megkeresse Szonját, de azt mondták neki, hogy a doktornő már nem dolgozik ott, csak annyit tudtak róla, hogy vidékre költözött.
Aztán egyszer mégis látta  őt, már évekkel később. Balatonfüreden ült a mólónál, ősszel, napszemüvegben, vasárnap.  Egyedül volt,  könyvet olvasott.
Milyen szép nő, gondolta András. Egy ideig gondolkodott, aztán mégis leült mellé a padra.
-Későn érkeztem? – kérdezte.
Szonja levette a napszemüvegét, egy ideig nézte a fiút. Mintha nem is lett volna meglepve. Mintha számított volna rá.
-Talán nem – felelte.