A budapesti ellenállás

Közzétette:

Bruck Gábor
Három hete még úgy tudtam, hogy nem megyek el az őszi polgármester választásra. Három hete még azt éreztem, hogy nem tudok a parlamenti ellenzékre szavazni. Azért mert, ez az ellenzéki generáció már semmit sem fog megújítani. Az elmúlt sok évben egyetlen politikai gondolat, terv, akarat, kezdeményezés sem jött erről az oldalról. A Momentumot most nem sorolom ide.
Talán magyarázat is van erre.
Bruce Wexler a Brain and Culture című írása segít megérteni. Életünk első felét azzal töltjük, hogy igyekszünk berendezni a politikai tudatunkat. Olyan belső modelleket alakítunk ki, amelyek leírják, hogy milyen az általunk elképzelt jó élet, jó ország, jó világ. Aztán az életünk második felében igyekszünk mindezt megvalósítani. Olyanná akarjuk formálni a világot, amely megfelel a berendezett tudatunknak. Ez a közéleti létezés mozgatója. Megpróbáljuk rávenni a többieket, hogy fogadjál el a mi belső mintáinkat. Csakhogy van itt egy kis gond. Az én korosztályom politikai tudata 30 vagy 40 éve rendeződött be. Azok a modellek, amelyeket annak idején reggelig tartó vitákban formáltunk, alig változtak. Az elmúlt évtizedekben nem tanultuk újra az életet New Yorkban, Londonban vagy Párizsban. Nem haladtunk Európával és még nem léptünk át a 21. századba. Ahogy az ellenzéki pártok gondolkodnak a világról, az a politikai kultúra, amelyben létezünk ma már életképtelen. Lényegében halott.
Itt van például az MSZP. Olyan, mint egy idős bácsi, aki már csak a múltjából él. Nincs jelene. Nincs hatása a közéletre, a közbeszédre, a kultúrára. Egy befolyás nélküli párt, amely túl sokszor van a Fidesz hasznára.
Ilyen Karácsony Gergely is. Fiatal, alig múlt 40, de furcsa mód ennek a halott kultúrának ő az üdvöskéje. Nem találgatok, hogy mi van a fejében és mik a szándékai. Csak egyszerűen sorra veszem, amit eddig láttam tőle.
Tud helyes lenni, tud a színfalak mögött megígérni, tud pártot, véleményt és pozíciót váltani. Tud piározni, spinnelni, és sokat fejlődött az online csapata. Jó ritmusban helyezi el a megemlékezés virágait, és nem kérdéses, hogy a föld világnapján elsőként ül majd biciklire. Ezt mind láttuk tőle.
• De bátornak még nem láttam.
• Demokratának sem láttam.
• És közösséget, pártot sem tud önmaga köré szervezni.
Tavaly, a Parlamenti választások után Karácsony állt elsőként a kamerák elé, és közölte, hogy az ellenzék bevonul a Parlamentbe. A politikában ezt hívjuk sorsdöntő pillanatnak. Ilyenkor derül ki, hogy valaki politikus, vagy valami egészen más. Ebben a kritikus pillanatban Karácsony nem volt politikus és nem volt demokrata. Az ő ellenzékisége elsősorban azt jelentette, hogy megfelelt az MSZP pártvezetők elvárásainak, a kétmillió ellenzéki szavazó alapvető érdeke, reménye és félelme nem számított.
Három hete még nem akartam az őszi választáson reszt venni. De most valami megváltozott. Megjelent Dobrev Klára, és a ragyogóan fiatal Cseh Kata és Donáth Anna. Mindháromban volt elég energia, lendület és akarás. Mindháromban volt ízlés és mindhárman élvezték a kampányt.
Azért lehettek lelkesek és viszonylag sikeresek mert mindhárman a saját térfelükön küzdöttek. Ez lényeges és a tanítás így szól:
Csak ott versenyezz, ahol versenyelőnyöd van. És akkor versenyezz, ha erősebb vagy. Sokan tudják ezt az üzletben, talán csak a nagyon kezdők nem. A politika is ezt tanítja: ne akarj küzdeni az ellenfél térfelén. A küzdelmet vidd haza a saját pályádra, oda, ahol esélyed van.
A magyar ellenzék erre 10 év alatt sem jött rá. Nem volt saját térfele és mindig idegen pályán játszott. Ott, ahol nulla esélye volt. Ismered a Fidesz térfelét: migráns, drótkerítés, nemzeti függetlenség, Brüsszel ne mondja meg… jaj, megint egy stadion, megint mindent ellopnak … stb.Az ellenzék nem volt baloldali, nem volt liberális, sem progresszív. Nem volt gondolata a kultúráról, iskoláról, vagy kórházról. Csak Mészáros Lőrincről és Polt Péterről jajgatott.
De ez most némileg megváltozott. Nem volt túl sok gondolata a három győztes nőnek sem, de ők legalább kiléptek a megszokott Fidesz által rájuk kényszerített keretből. Fiatalok, szépek és jóindulatúak voltak. Ez totálisan ismeretlen a Fidesz számára, nem is tudnak mit kezdeni vele. És most jött Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor, mindketten új színt és új minőséget hozhatnak a küzdőtérre. Hogy mennyi bennük a tehetség még nem tudjuk, ez majd a küzdelem során derül ki.
Az előválasztáson drukkolok nagyon Kálmán Olgának, de én a Momentum jelöltjére fogok szavazni. Annak ellenére, hogy keveset tudok Kerpel-Fronius Gáborról. Mondom miért.
Ha vissza akarjuk szerezni szabadságunkat, csak erővel tehetjük. Legalább akkora erővel, mint amekkorával elvették tőlünk és amekkorával most elzárva tartják előlünk. Valahogy így olvastam Demszky Gábornál.
Egyetértek Demszkyvel. A szabadság visszaszerzése a legfontosabb cél. Ezért olyan főpolgármesterre van szükségünk, aki képes a budapesti ellenállás élére állni. Van ilyen polgármesteri szerep, és lehetséges ezt megformálni. Talán ez a gondolat az én számból nem teljesen hiteltelen.
Bruck András (testvér) így mondta: Egy dolgot nem vehet majd el Orbán Budapesttől, a Főpolgármester hangját és gondolatait. Majd így folytatja: A mi főpolgármesterünk legyen mindenben szöges ellentéte a fideszes politikusoknak… A mi polgármesterünk személyesen osszon ételt a szegényeknek, éljen szerényen, metróval és villamossal járjon, és vele kapcsolatban senkiben sem merülhessen fel a korrupció gyanúja.
Fontos ez. A budapesti ellenállás megszervezéséhez két dolog kell: bátorság és integritás. Bátorság és kikezdhetetlen morális autoritás.
A Momentumnak talán kevesebb a vesztenivalója, talán inkább mer bátor lenni, inkább mer kockáztatni és talán ez a fiatal generáció könnyebben érti meg:
Ha van integritásod, semmi más nem számít.
Ha nincs integritásod, semmi más nem számít.