Posted by Benkovics György
“ Július 21-22-én idén is megrendezik Szentendrén a már több mint tíz éves múlttal büszkélkedő Ister Napokat, azaz a Duna ünnepét. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A már jól megszokott és kedvelt szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert várja majd a Szentendrére látogatókat. Fellép többek között a Muzsikás, a Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet is.”
Az Ister napok és a gyertyaúsztatás talán az egyetlen olyan városi fieszta a rendszerváltás óta amelyet egy ideig el kívántak felejteni, de a közösség nyomására visszaállítottak. Története pedig – bár ma az ilyesmit nem illik felemlegetni- még hetvenes évekből a Szentendrén is élénk viziúttörő élet idejéből való és ha igaz, Pepe ötletére és javaslatára a dunapartiak – akkori Duna parti Művelődési Ház munkatársai – valósították meg először. Ismereteim szerint, az egyik úttörő vizitúrán rendeztek gyertyaúsztatást az Ipoly dunai beömlésénél egy táborozás végén. Úgy ünnepeltek, hogy kis fadarabokra mécsest erősítettek és azokat csónakokból a vízre tették, amelyek a folyó limányiat és sordrásait köveve csodás fénybalettet jártak.
A szokás azonban sokkal régebbi mint a hetvenes évek. Ugyanis Nepomuki Szent János szentté avatásának napja, május 16., akit mivel nem árulta el a királynak, hogy miről gyónt felesége és ezért IV. Vencel a Moldvába dobatott, régóta ünnep Szentendrén is. A városi halászok és vizimolnárok a mai gyertyausztatáshoz kicsit hasonló vizi fiesztát rendezttek ünnepnapján amelyet Jánoska eresztésnek neveztek. Ilyenkor a Felső Malmoktól indulva, amely a Pap sziget déli csücske, csónakok indultak a Dunán, és e csónakos felvonulással ünnepelték a hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok és fuldoklók védszentjét. Virágokkal lampionokkal feldíszített és fáklyákkal megvilágított dergelyén vitték a mai Temető és Bartók Béla út sarkán lévő fülkében látható szobrot és szurokba mártott kis égő szalmakoszorúkat dobáltak a vízbe.
Azt nem tudom, hogy az Ister napi programot és a gyertyaúsztatást kitaláló és Szentendrén elsőként megvalósító Perjéssy Barna a korabeli dunaparti igazgató vagy valamelyik munkatársnője járt-e anno Pisában valamelyik június 16-i Luminara ünnepen. Mert ha igen, bizonyosan őt is elcsábította milyen csodálatos látványt nyújt amikor 70 000 mécses világítja meg az ősi Arno parti palotákat. Ahogy napnyugtától kis mécsesek fényei rajzolják körbe a hidakat, a paloták ajtajait ablakait. Lélegzetelállító, ahogy tükröződnek a folyó vizén. Nem használnak villanyfényt és még a híres campanile (a Pisai ferde torony) is természetes fénnyel van kivilágítva. Az olaszok ezt a fiesztát 1688 óta rendezik meg San Ranieri, azaz Szent Rainerius, Pisa és az utazók védszentjének tiszteltére. Ugyanis egyik csodája volt, hogy egy sas jelent meg neki, amely fényt hordozott és arra utasította Raineriust, hogy mutassa meg a fényt mindenkinek, aki a sötétségben él. A szent bizonyos Rainerius Gandulfo Scacceri volt, aki anno Pisa jól menő kereskedője és hajótulajdonosaként talákozott egy szent férfival, Alberto-val. Aki bár gazdag korzikai nemesember volt, de szőrcsuhát viselt és mint San Vito kolostorának szerzetese szegénységben élt. Híres volt jótékonyágáról és a szegények gyámolításáról. Raineriust annyira lenyűgözöte a “szent” személyisége, hogy maga is hívő kereszténnyé lett. 1146-ban a Szentföldre utazott, ahol az a látomása volt, hogy gazdagsága az akadálya annak, hogy ő is Isten közelébe jusson. Lemondott vagyonáról és teljes szegénységben, koldusként élt tovább. Olyan szigorú aszkézisben, hogy miként azt életrajzírója később feljegyezte, Istennek kellett mondania, hogy egyen. Hét évig még a Szentföldön maradt. Jótékonykodott, kenyeret osztott a szegényeknek, végiglátogatta kereszténység szent helyeit, a Szent Sírt, Tábor-hegyet , Hebront , Betlehemet stb. 1153-ban visszatért Pisa-ba és a Szent András, majd később a Szent Vitus kolostorban élt tovább. Korának híres prédikátorává lett és még élete során szentként tisztelték. Halálakor hatalmas ünnepi menet kísérte a Pisai Dómba és ekkor a pisaiak a dómba vezető útvonalon mécsesekkel világították meg otthonaikat, hogy így tisztelegjenek Pisa védszentje előtt.
Régóta ismert, hogy Szentendre mediterrán jellege és a déli fieszták megtartásának módja alkalmas minta lehetne a különböző népünnepek megrendezéséhez. Érdemes ezért megismerni, hogyan ünnepelnek az ítáliaik, különsen a velenceiek de a dubrovnikiak is, mert hozzájuk számos szál köti a várost. Van ilyen újkori hagyomány már, például a főtéri teátrum is.
Számomra igencsak szimpatikus, hogy Itáliában minden ünnephez kapcsolódik valamilyen kulináris dolog is. Vagy egy étel, édesség vagy fajta bor, úgy mint nálunk az Illés naphoz a kakas, a Jeromos napi füge édességek, vagy Kozda és Damján napi kalács félék és fritule is stb.
Bár az Ister nap nem valamelyik szent ünnepeként lett városi fieszta, de mivel hatvan évvel ezelőtt ilyenkor volt a piszke betakarításának csúcsa és volt olyan év, amikor 300 vagonnyi indult Szentendréről a fővárosba és Németországba. Miért ne lehetne ennek az ünnepenek kulináris társa az ogrozd, vagy szamárhegyiül ogrozle, a piszke, vagy ahogy másutt nevezik az egres. Hiszen készítettek belőle levest, szószt, süteményt, de még fagyit is.