Olvasnivaló: Piknik után határnyitás

Közzétette:

Kulcsár László

1989 –amikor Budapest borsot tört (Kelet-)Berlin orra alá…
Az alig néhány hónapja alapított független Mai Nap törte meg a jeget: a magyar sajtóban elsőként adott hírt 1989 májusában arról, hogy magyarországi „nyaralásra” érkezett NDK-belieknek (egy berlini kőművesnek és családjának) sikerült átjutniuk az osztrák határon. Akár startlövésnek is tekinthető az esemény az utána következő tömeges keletnémet exodushoz, amikor is az „első német munkás-paraszt állam” polgárai anyagi létüket és életüket is kockáztatva próbáltak kijutni az alapítása 40. évfordulójára szerfölött hangos és látványos sikerpropagandával készülő Német Demokratikus Köztársaságból.
Kulcsár NDFK1Magyarország mindig is nyugatnak számított a keletné­metek számára: az otthoninál sokkalta puhább diktatúra, a legendás gulyáskommunizmus engedékenységét és látszatengedményeit különösen irigyelték az NDK-beliek és az egykori szoc. tábor legtöbb országának polgárai. Az öt évvel ezelőtt viszonylag gyorsan kibontakozó magyar­országi reformok és az Európához közelítő változások, különösen pedig a Németh-kormány gazdasági-politikai nyitása azt az érzetet keltette a keletnémetekben, hogy van keresnivalójuk nálunk, és talán ezen az országon át vezet az út részben Nyugatra (értsd: Németország mindig is irigyelt másik felébe), részben pedig az ottani ávótól keményen üldözött NDK-ellenzék által egyre hangosab­ban sürgetett reformok felé.
Ez volt a főoka annak, hogy 1989 kora nyarán minden addiginál több NDK-állampolgár jött Magyarországra. Megtelt velük a Balaton és a főváros környéke, ezrek „merültek alá” barátoknál, ismerősöknél, ismeretlen segí­tőknél azután, hogy lejárt a külön engedélyt nem kívánó 30 napos tartózkodás ideje. Mások a Német Szövetségi Köztársaság budapesti konzulátusa előtt, a budai Nógrádi utcában táboroztak le, vagy a zugligeti templom és plébánia kertjében, a történelmi hivatást teljesítő Máltai Szeretetszolgálat kvázi diplomáciai mentességet nyújtó és karitatív feladatokat ellátó sátortáborában, később a Csillebércen (ugyancsak a máltaiak és a Vöröskereszt által) létesített menekülttáborban találtak azíliumra. Azok viszont, aki nem tudtak várni, előbb az éjszaka leple alatt, később már fényes nappal vágtak neki a magyar–osztrák határnak, amelyen Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter kezdte el jelképesen a Keletet a Nyugattól elválasztó vasfüggöny lebontását.
Kulcsár NDK4Miközben már a fél világ sejtette, kész ténynek vette a keleti tömb fölbomlását, és azt is, hogy a hatalmas erőfeszítésekkel és igen nagy létszámú erőszakszervezettel fenntartott NDK-ban is rövidesen megdől a sztálinista gerontokrácia uralma, Bonnban nemigen számoltak a berlini rezsim összeomlásával. Mindvégig úgy gondolták, hogy az addiginál nagyobb pénzügyi segítséggel kisegíthetik Honeckeréket a gazdasági kátyúból, és néhány év alatt a nyugat-németországihoz hasonló nívójúra emelhetik a keleti életszínvonalat.
Közben a kulisszák mögött élénk diplomáciai munka folyt: Budapest eleve elzárkózott attól, hogy Berlin kérésére- követelésére visszazsuppolja az NDK-sokat. A csehszlovák vezetés karhatalommal próbálta megakadályozni a keletnémetek Magyarországra áramlását, leszedték például a vonatokról a férfiakat. Erre a prágai NSZK- nagykövetségre menekültek a keletnémetek. Bonn varsói külképviselete ugyancsak megtelt menekültekkel. Budapest a legszívesebben eleve kiengedte volna azokat a keletnémeteket, akik nyugatnémet útlevelet kaptak a budai Nógrádi utcában, a nyugatnémet konzulátuson, csakhogy a nemzetközi gyakorlat szerint csakis azzal az úti okmánnyal lehet egy országot elhagyni, amellyel oda beléptek. A keletnémetek személyi igazolvánnyal jöttek Magyarországra, ez az okmány csak a keleti tömb országaira volt érvényes.
Kulcsár NDK3Az elképesztő higiénés körülmények miatt Berlin kénytelen volt engedni Bonn-nak: Genscher külügyminiszter kialkudta, hogy az NDK-n át különvonaton a szövetségi köztársaságba távozhatnak a prágai követségen összezsúfolódott ezrek.
De mi legyen a Magyarországon rekedt tízezrekkel? Egy részük sorsa megoldódott: az augusztus 20-i ünnepségsorozat részeként a magyar–osztrák határtérségben szervezett páneurópai piknik alkalmából megnyitott átkelőn keletnémetek ezrei juthattak Nyugatra. Néhány órára-napra föllélegzett a magyar diplomácia, jól tudván: a megnyugtató megoldás, amellyel sokáig már nem lehetett várni, még hátra van. Miután a Varsói Szerződés és a KGST „szent szövetségére” hivatkozó berlini vezetés hitszegéssel vádolta meg Magyarországot, a Németh-kabinet a lehető legbölcsebben döntött: a lesz, ami lesz alapján 1989. szeptember 11-én, hétfőn nulla órakor megnyitotta a keletnémetek előtt a nyugati határt.
Megtette a leghatározottabb lépést az egyesült Európa, irányába, azt a történelmi gesztust, amiért a világ azóta is tisztelettel tekint ránk, magyarokra.

(Az írás elsőként az azóta megszüntetett Mai Nap 1994. augusztus 19-i számában jelent meg.)

A képekről: A vasfüggönyvágásról készült felvételt Matusz Károly, az MTI azóta 
elhunyt fotoriportere készítette. (A kép érdekessége, hogy szerénységem 
is látható rajta balról a második, a határőrtiszt mellett, fehér zakóban)
A budai (Nógrádi utcai) nyugatnémet konzulátusnál NSZK-papírokra váró 
keletnémet menekültek (2 kép), Szigeti Tamás (ex-Magyar Hírlap) felvételei.
A páneurópai piknik alkalmával “ideiglenes” határkapu-nyitás képének 
forrása: www.journal21.ch
K.L.