Külföldi tudósítók a rendszerváltásról

Közzétette:

Több mint visszaemlékezés, élő történelemóra helyszíne volt szeptember 9-én a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székháza. Három külpolitikai újságíró, egykori tudósító (Hajdú János, Farkas József György és Flesch István) volt a szövetség kül- és biztonságpolitikai szakosztály őszi beszélgetéssorozata első programjának vendége a Sajtóházban. Telt ház előtt kollégáink Kárpáti János moderálásával elevenítették fel a (több mint) harminc évvel ezelőtti korszakról őrzött emlékeiket.
„Rendszerváltoztatás – a tudósítók és újságírók szemével” – ezt a címet adták a szervezők a szakosztályi beszélgetés-sorozatnak. Hajdú János vitatta ugyan, hogy rendszerváltoztatásról beszélhetnénk, mert – a korszakos jelentőségű A Hét című tévés politikai magazinműsor egykori vezetőjének megfogalmazása szerint – inkább összeomlásnak lehetne nevezni az évtized vége felé lezajlott fordulatot.

Hajdú János

Hajdú  aki, mint mondta, magát kortársnak és tettestársnak tartja – 1981–87 között állt a népszerű, vasárnap esti közéleti tévéprogram élén, amely az évek során mindinkább „ellehetetlenült”. Ami tetszett ugyanis az egyik vezető politikusnak, ugyanaz szálka volt a másik szemében. Dicséretben részesült például a pozitív külföldi gazdasági tárgyú riportokért, de a pártközpont illetékese a „kapitalizmus népszerűsítése” miatt elmarasztalta. Hajdú János arra törekedett, hogy „tisztességes” legyen a tömegtájékoztatás, vagyis ne sikkadjon el a hiteles hír, az informálás. Jellemző – fejtegette –, hogy a korszak az agitációt és a propagandát állította előtérbe (amit jól érzékeltetett, hogy a médiát felügyelő pártközponti osztály agit.prop. volt, információ, tájékoztatás pedig még a nevében sem szerepelt). A Hét vezetője ezért előre menekült, így lett belőle Bernben nagykövet.  A külföldi hírek, tudósítások esetében szem előtt kellett tartani a tájékoztatás irányítóinak azt az igényét, hogy a „baráti országok” esetében a rossz híreket az adott ország hivatalos hírforrása alapján, de lehetőleg burkoltan, vagy leginkább sehogy se közöljék. Jó példa erre, emlékezett vissza Hajdu, hogy 1983-ban a dél-koreai utasszállító repülőgép lelövését hosszú napokig nem mondhatta be a tévé, mert a szovjet hírügynökség (TASZSZ) nem számolt be róla. Hajdú megelégelte a hallgatást, és egy saját szerkesztésű hírt megfogalmazva A Hét-ben elmondta az igazságot, ami kiverte a betonfejű kommunistáknál a biztosítékot. A két „német” tudósító nagyjából egy időben, a nyolcvanas évek közepén érkezett állomáshelyére: Flesch István Bonnba (az MTI-t képviselve), Farkas József György pedig Kelet-Berlinbe, az NDK fővárosába.

farkas_jpzsef_gyorgy
Farkas József György

Utóbbi a Népszabadság színeiben próbálkozott a nyaktörő mutatvánnyal: úgy kellett írnia a szinte még mindig teljesen sztálinista országról, hogy ne utasítsák ki a „minden világok legjobb német munkás-paraszt államából”, de ne legyen vonalas sem, mert akkor itthon „hülyének” nézik. Gorbacsov az időben lett az SZKP főtitkára, meghirdette a gazdasági-társadalmi reformot, a nyitottságot/nyíltságot. Honecker kivárt, nem követte a példát, holott a még akkor is érvényes endékás jelszó úgy szólt, hogy a Szovjetuniótól tanulni annyit tesz, mint győzni tanulni. A keletnémet pártvezér Gorbacsov leváltására játszott, miközben országában erősödött az elégedetlenség. A nyolcvanas évek végére heti rendszerességgel ismétlődtek a tüntetések, amelyekről Farkas József végül úgy tudott írni, hogy idézett egy vidéki helyi napilap beszámolójából. Itthon még így sem köszönték meg.
A társadalmi feszültség nőtön nőtt az NDK-ban. 1989-ben Prágában és Budapesten sok tízezer NDK-állampolgár várta, hogy Nyugat-Németországba távozhasson. A 30 évvel ezelőtti eseményekkel, a páneurópai piknikkel és a határ megnyitásával kapcsolatban Hajdú János megjegyezte: ismeretei szerint a magyar vezetés nem vállalt kockázatot a keletnémetek kiengedésével, mert a szovjet pártvezetés már jóval előtte úgy döntött, hogy az NDK-t „feladja”. Hajdu 1987-től már mint hazánk svájci nagykövete, részt vett 1989 májusában egy moszkvai konferencián, amelyen Gorbacsov tanácsadója, Vagyim Zaglagyin kifejtette: a Szovjetunió külpolitikájában a továbbiakban „nem lesz prioritás a két német állam léte”.

karpati_janos
Kárpáti János kérdezte kollégáit

A diplomatává vált újságíró Budapestre utazott, a hallottakról feljegyzést készített, és átadta Horn Gyula külügyi államtitkárnak. Ami pedig Gorbacsov szerepét illeti, erről A Hét egykori főnökének az a véleménye, hogy „Gorbacsov jót akart, de sok mindent fordítva csinált, mint ahogyan kellett volna”. Máskülönben „most nem lenne nálunk Orbán, a lengyeleknél Kaczyński, a románoknál szemétdomb, nem bomlott volna föl Jugoszlávia és Csehszlovákia”. A „német kérdést” Flesch István Bonnból, illetve más német helyszínekről kísérte figyelemmel. Nagy hatást gyakorolt rá a nyugatnémetek kérlelhetetlen szembenézése a tragikus múlttal. Mint fogalmazott, „mázsás súlyú volt a felelősségük, amit a múltjuk miatt éreztek”. Azok a megrázó pillanatok is örökre megmaradtak Flesch emlékezetében, amikor a kettészakított ország keleti feléből Honecker meglátogatta a Saar-vidéki szülőföldjét. Az MTI egykori tudósítóját ugyanakkor meglepte, mennyire szívélyesen bántak vele, a magyar tudósítóval a nyugatnémet kollégák. „Szocialista gentlemannek” nevezték, segítették munkájában, amikor a mindenkori magyar külügyminiszter látogatásáról tudósított. Egy ilyen alkalommal tartottak első ízben közös sajtótájékoztatót, amelyen már kérdezhettek is az újságírók – a korábbi közös nyilatkozatok helyett.

flesch_istvan_
Flesch István

Ez jelezte a feszültség oldódását, a változás szelét. Az pedig egyenesen szenzációszámba ment, hogy Horn Gyulát 1988 novemberében meghívták a NATO hamburgi közgyűlésére, ahol felszólalásában beszélt a magyarságot Európához fűző szoros viszonyról, illetve arról a hídról, amit a NATO képez és képezhet Európa és az amerikai kontinens között. Ez igazi szenzációnak számított és a nyugatnémet sajtó vezető híre volt.A (nyugat)német–magyar közeledés kétségkívül erősödött a nyolcvanas években; a magyar törekvések felkarolásától Bonnban azt is remélték, hogy ebből valami „átragad” kelet-német honfitársaikra is. Mint tudjuk, nem így történt.

Az infovilág tudósítása

Címkép: Számos egykori tudósító a teremben hallgatja a “német” tudósítókat