Guba Jolán

Közzétette:

Gaál Péter
A szavak nem csupán a dolgok szimbólumai, hanem jelentésük szimbólumai is. (John Lukacs)
A Guba Jolánt – fiktív név lesz itt, mindazon Guba Jolánoktól pedig elnézést kérek, akik magukat illetően nem értenek velem egyet – nem ma találtam ki. A nevek, mondtam még a számomra ősi időkben, a nevek igenis jellemzik viselőjüket. Nem a szó szerinti jelentésükkel, hanem azzal a minőséggel, melyet a jelentésük szimbolizál. Minden név szimbolizál valakit? Tulajdonképpen igen.
Még a Mézga Család Öcsije, az MZ/X is. A Kovács is. A Tóth is. Ha már Tóth, akkor a Drotár is, egyik gyermekem anyja neve, amiről azonnal a drótos tótok jutottak az eszembe először, mondtam is neki, és voila! Sherlock Holmes és a fejen talált szög esete, már ami az ősöket illeti. De itt éppen nem erről lesz szó, ugye.
A mai Kovácsnak nem kell kovácsolnia, sem a Kisnek kicsinek lennie. A tucatemberségre azonban mindkettejüknek ugyanolyan jó esélye van, mint Guba Jolánnak az akadémiai tagság elkerülésére. Hát a Gaál, ha már engem így hívnak? Sőt, a Gaál Péter, mert azért a keresztnév (utónév) is alakít a dolgon. Itt jön a materialista magyarázat, hogy tudniillik az esetek túlnyomó többségében a nevet is a szülő adja, és a nevelést is. Vessenek csak egy pillantást az utóbbi magyar szó tövére.
Nos akkor? A gallokhoz semmi közöm, apai ágon – egyelőre még így tudom, de tervben van a MyHeritage DNS-vizsgálata – zsidó ősöm sincs (sokuknál divatos vezetéknév, már csak egy héber szóra – “hullám” – való utalás miatt is), csak német és magyar. Anyai ágon szerb (a nagymamám) és zsidó (a nagypapám) vagyok, a nürnbergi törvények értelmében tehát jüdischer Mischling zweiten Grades, másodfokú zsidó-keverék. (Közben eszembe jutott, hogy apám kapott árjasági bizonyítványt, meg is van, úgyhogy jól tudom. Szükség lehet arra még, ugye.)
A Gaál Péter az én szememben egy értelmiségi polgár neve. A “polgárság” nevű osztályhoz (ha van még olyan) tartozóé, minden Habsburg és kisnemes ősöm dacára. Egy kozmopolita polgáré. Nem hazátlané, hanem olyané, aki mindenütt képes otthon lenni, és ez a “mindenütt” se Kölcseytől, se Ménrót fiaitól nem függ, egyes-egyedül a mindenkori aktualitástól. Ez van. Ez volna a jelenlegi helyzet, azaz a kiindulópont. Azért kiindulópont, mert vannak még eltévedt lelkek, például az echte cigánynak kinéző Piroska Józsi barátomé, aki egyébként szegről-végről genetikailag az is, de szellemileg száz gróf nem ér föl vele. Pláne mai magyar gróf, ritka kivételektől eltekintve. Horribile dictu, azok is inkább liberálisok, esetleg írók. Liberális írók. Vagy azok voltak, szegények.
Fölfogható tisztítótűznek, és rendben is vagyunk.
Szimbólum és szimbólum között különbség van. Létezik természetes szimbólum, és létezik deklarált szimbólum. Természetes szimbólum például egy arany jogar, deklarált szimbólum például egy zászló. A természetes szimbólum lényege szerint az, amit szimbolizál, a deklarált szimbólumot viszont csak egy konszenzusos azonosítás teszi szimbólummá. Ezt eddig László András is elmondhatta volna Önöknek, el is mondta néhányszor. Mi viszont ne érjük be ennyivel, ugyanis MINDEN MINDENNEL ÖSSZEFÜGG. Legalábbis az embernél, lehetne hozzátenni, ha volna valami értelme, de nincs. Tudat nélkül egyetlen szónak sincs értelme. A tudat pedig… nos,
A TUDAT BIRTOKOSA AZ EMBER.
Ha minden mindennel összefügg, akkor az se lehet véletlen, hogy ezt vagy azt, legyen az bármiféle név, zászló, a behinek köre és négyzete Szathmári Sándor Kazohiniájából, az óvodások katicabogara, tehát bármit miért társítanak egy másik valamivel vagy valakivel. Hogy ez és ez az EMBER, mint a világ – saját világa – epicentruma miért hozza össze őket. S ha már összehozta és mások is elfogadták, miért fogadták el. De még itt sincs vége, sőt. Most kezdi elérni a kígyó saját farkát. Hiszen mi közünk van ahhoz, hogy évszázadokkal ezelőtt valaki(k) éppen a piros-fehér-zöld trikolórt tették a magyarság (egyik) jelképévé? Mi csak megörököltük. Már a következő generáció is csak megörökölte. Koruk generációja pedig valamiért belenyugodott. Elég ennyi?
Ó, dehogy elég. Most jön a java.
Láttak már tetoválást? Hogyne láttak volna. Rajtam is van, meg nem számolom, mennyi, de a mellemen is, a karjaimon is, a hátamon is, a lábszáraimon is. Mégpedig nem régen, egy kivételével alig több, mint egy esztendeje. Nem díszítőelemek, szoktam mondani, ha rájuk kérdeznek. Tényleg nem azok.
De akkor mik?
Az egyszerűség kedvéért képzeljék el egy koncentrációs tábor zsidó foglyait és német őreit. Mindőjüket tetoválták, a foglyokra egy számot, az SS-őrökre a vércsoportjukat. Lényegileg azonosak voltak ezekkel? Dehogy voltak. Egy-egy számsor és egy-egy szám-betű kombináció. Csakhogy nem egyszerű számsor és szám-betű kombináció, hanem mögöttes és jelképes tartalommal rendelkező számsor és szám-betű kombináció. Az egyik a fogoly- a másik a fogvatartói státust szimbolizálta. Most akkor képzeljék el, hogy az egyik fogoly megszökik, éspedig olyannyira sikeresen, hogy német (vagy német megszállás alatt levő) területen új személyazonossággal nyilvánosság elé is tud lépni. Mit gondolnak, ugyanúgy viszonylik majd a tetoválásához, mint az őrei a magukéhoz? Mit gondolnak, egy akár csak elviekben antiszemita közösségben szívesen levetkőzik mások előtt? Ha férfi, MÉG MIELŐTT FOGSÁGBA VETETTÉK ÉS MEGJELÖLTÉK, szívesen levetkőzött “birodalmi németek” előtt, vagy szívesen melléjük állt a nyilvános vécében? És mit gondolnak, őrei a háború után, még ha el is nézték bűneiket, vagy megbűnhődtek értük, szívesen mutogatták az övéket?
A SZIMBÓLUMOK – így a tetoválások is, mert minden tetoválás szimbólum – ODA-VISSZA HATNAK.
A legszemélytelenebbek is, ha személyhez kapcsolódnak, attól kezdve ugyanis MEGSZŰNNEK SZEMÉLYTELENNEK LENNI. Nem csak a kiválasztásuk okán, mert, mint láttuk, az nem feltétlenül az illető akarata, hanem a kapcsolat okán. Onnantól együtt vannak. Onnantól A HORDOZÓ IS JELKÉPPÉ VÁLIK. Onnantól EGYÜTT jelképeznek valamit. És ez a valami NEM az, amit külön-külön jelképeznek, hanem valami új.
És mi van, ha Guba Jolán nem érzi magát Guba Jolánnak? Akkor még mindig elmehet az anyakönyvvezetőhöz, mint az ismert második világháborús viccben Adolf Klozett, aki neki nem tetsző nevét Walter Klozettra kívánja változtatni.