Budapest népe nem a kormány

Közzétette:

Donáth Ferenc

Amikor tömeggyilkos látogatott Orbán budavári rezidenciájára tüntetők voltak az utcán.
Az emberség, a szolidaritás, a szenvedőkkel való azonosulás ami vezette a demonstrálókat, a szónokokat, a táblák, molinók készítőit. Mindent beleadtak ami jóság csak megtalálható a budapesti emberekben. Természetes, hogy pár ezer ember, a közlekedési káosz közepén beleütközik a környezetbe, de nem ellenséges, hanem inkább csak közönyös, de leginkább érdeklődő budapestiekbe.
A kezdetben 2-3 ezer tüntető, mire a Széll Kálmán térre jutott megsokszorozódott, és betöltötte a teret, ahol a színpad elött egy flash mob után, egy valóságos oltár épült véres drapériák, és kurd nemzeti színű drapériák által körbevett képpel:
Hevrin Khálaf, a Szíriai Jövő párt főtitkárának és a Szíriai Demokratikus Tanács egyik meggyilkolt vezetőjének az arcképét. Az elmondott magyar és kurd beszédeket Hevrin Khálaf emléke vitte a hallgatóság szívébe. Őszinte tiszteletem a tüntetők ezreinek, mert meg tudták mutatni a világnak, hogy Budapest népe nem azonos a tömeggyilkost ajnározó magyar kormánnyal.

A Népszava fotója