ÚJNÉPSZABADSÁG

Most jelent meg Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból című könyve. Az Olvass bele! jóvoltából most valóban beleolvashatunk a regénybe. A történet főhősének egyetlen társasága Káposzta nevű macskája, és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.
De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz…
Kawamura többszörösen díjazott könyvének témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.

Hétfő | Eljött az ördög

Tíznél is kevesebb dolgot akartam megcsinálni, míg meg nem halok. Van egy film, amit régen láttam. A film hősnője egy tízes listát állított össze. De az ilyesmi hazugság!
Nem, mégsem mondom azt, hogy hazugság, de a legkisebb mértékben sem kellett volna erről a listáról így írnom.
Na, mi az? Hogy miért gondolom ezt?
Hát nem is tudom, hogy mit mondjak… Nos, azt hiszem, ezt is kipróbáltam. Ez a tízes lista viszont irtó durva.
Hét nappal ezelőtt történt.
Nagyon hosszú ideig meg voltam fázva, miközben a postán, a szállításnál dolgoztam egész nap. Folyton lázas voltam, és közben fájt, kínzóan hasogatott a fejem, a jobb oldalon. Sikerült valakitől szereznem egy kereskedelmi forgalomban lévő gyógyszert (mint köztudott, nagyon utálom az orvosokat), két héttel később azonban – mivel semmit sem javultam – mégis elmentem az orvoshoz.
Akkor már nem voltam megfázva.
Agydaganat. „Grade 4”.
Ezt a diagnózist állította fel az orvos. Még maximum fél évig élhetek, de az is lehet, hogy az egész már csak egy hétig tart. Az orvosok számos lehetőséget kínáltak: sugárterápiát, rákellenes gyógyszeres kezelést, terápiát az élet befejezéséhez. De egyik se jutott el az agyamig.

Kiskoromban a nyári szünetben uszodába jártam. Zsupsz! Egy csobbanás, és a test elmerül a vízben.
– Csináld a szabályos bemelegítő gyakorlatokat!
Az anyám hangja. Viszont a vízben ez a hang mormogássá válik, és semmit nem lehet belőle hallani. Az elfeledett „hangemlék” azonban újjászületik.

Véget ért a hosszú orvosi vizsgálat. Amint a doktor elhallgatott, a táskámat a padlóra ejtettem, és szédelegve kitámolyogtam a kórteremből. Rá se hederítettem az orvos szavára, s ahogy őrült kiáltással szinte kirepültem a kórházból, pont nekimentem egy szembejövőnek, így aztán a földre huppantam, majd feltápászkodtam, futni kezdtem, s eközben kezem, lábam nyomorúságosan összekuszálódott. Futottam egészen a híd alá, ekkor térdre borultam, de már mozdulni se tudtam, miközben egyre csak zokogtam… mindez azonban hazugság. Ilyenkor az emberek legtöbbször hirtelen meglepődéssel reagálnak. Legelső gondolatom az volt, hogy vajon hány különálló kuponra cserélhetem a szomszédos masszázsszalon bérletét, meg hogy vécépapírt és mosószert kéne vennem. Ilyen képtelen ötletek fordultak meg az agyamban.
Egyszerre megindultság és szomorúság fogott el. Még csak harmincéves vagyok. Hosszabb ideje élek már, mint Jimi Hendrix vagy Basquiat, mégis azt szeretném, ha maradna utánam valami. Amit csak ezért a világért tettem. Biztosan kell lennie valami ilyesminek. De mégis döbbenten járom az utat anélkül, hogy egyáltalán valami eszembe jutna, miközben látom, hogy az állomás előtt két csapat fiatal srác kurjongat és egy akusztikus gitár kíséri őket.

Az élet véget ér valamikor. Amíg az utolsó napunk elérkezik.
Csináld azt, amit akarsz!
Így köszöntsd a holnapot. Te bolond! Vagy arról van szó, hogy nem vagy elég kreatív? Egész életünkben az állomás előtt énekeljünk? Húztam az időt, lassan mentem haza, s közben folyton csak mérgelődtem, mert nem tudtam, mit tegyek, és fel se fogtam, hogy mégis mit kellene csinálnom. Nagy robajjal másztam meg a lépcsőfokokat, majd kinyitottam a lepusztult ajtót, s ahogy benéztem kis szobámba, betört hozzám a reménytelenség. A szó teljes értelmében egyszerre koromsötét lett: összeroskadtam.

Hány óra múlhatott így el? Az előszobában ébredtem fel. Egy szürkésfehér, fekete gombolyag jelent meg előttem. És ez a gombolyag így szólt hozzám: „Miau!” A tekintetünk találkozott. Ez a cica! Az én imádott macskám. Már négy éve élek kettesben vele. A macska mellém telepedik. Úgy nyávog, mintha izgulna miattam. Egyelőre még nem haltam meg. Ébresztgetem a testem. Változatlanul lázam van, és fáj a fejem. A valóság az, hogy beteg vagyok.
– Örülök, hogy megismerhetem!
Mérhetetlenül tiszta hang hallatszott ki a szobából. Én voltam ott. De mégsem! Én itt vagyok, tehát tévedek: az ott egy másik ember, aki felvette az én alakomat.
Először az a szó jutott az eszembe, hogy hasonmás. Régen olvastam egy könyvet, abban írták. Közvetlenül a halál előtt megjelenik „a másik énem”. Az imént talán a fejemben történt valami furcsa, vagy valaki köszönt nekem? Azután elájultam, de most, amennyire lehetett, szembenéztem a helyzettel.
– Hááát… kicsoda maga?
– Mit gondol, ki vagyok?
– Jééé… a Halálisten?
– Sajnálom!
– Sajnálja?
– Én az ördög vagyok!
– Az ördög?
– Igen, az ördög! – mondta, miközben (meglehetősen könnyedén) előlépett.
Láttatok már ördögöt?
Én láttam. Az igazi ördögnek nem fekete az arca és nincs farka. De az is biztos, hogy vasvillája sincs!
Merthogy az ördög a mi alakunkat veszi fel. Az ördög az én hasonmásom!
Bár nem volt egyszerű belemenni ebbe a helyzetbe, mégis úgy döntöttem, hogy engedelmesen elfogadom a meglehetősen vidám ördögöt. Ha jobban megnézzük, az arca és a teste pont ugyanolyan, mint az enyém, de a ruhája már teljesen más. Általában csak fehér és fekete ruhát hordok. Fekete nadrágot, fehér inget, fekete kardigánt. Ilyen unalmas pasi vagyok. Anyám már régóta mérgelődik miattam: „Mindig ugyanolyan ruhákat vásárolsz”, de hát mindig ugyanolyan ruhák akadnak a kezembe. Az ördög ezzel szemben harsányan öltözködik. Pálmafákkal és amerikai autókkal díszített hawaii inget és rövidnadrágot visel. Fején napszemüveg. Még elég hideg van kinn, de az ő viseletétől az ember már úgy érzi, mintha nyár lenne. Az ördög beszélni kezd, én azonban egyre idegesebb leszek, de egy árva szót sem szólok.
– Mit fogsz csinálni? – kérdezi.
– Miii?
– Már csak kevés van hátra. Amíg élsz.

– Hááát… igen.
– Na, mit fogsz csinálni?
– Hááát… először is elkezdek gondolkodni azon a tíz dolgon, amit még a halálom előtt szeretnék megcsinálni.
– Annak a filmnek a hatására, amelyben élet-halál harcot vívnak?
– Igggen. Úgy, úgy!
– Ez kínos ügy, ugye?
– Ugyan már, semmi értelme megcsinálni!
– Á, dehogynem! Szerintem nagyon sokan csinálják. Legalábbis azt mondják. Mindent megtesznek a haláluk előtt, amit még az életben meg akarnak csinálni. Ilyen fickók. Meg hát… mindenki csak egyszer teheti meg ezt az utat… másodszorra már nem lehet, úgyhogy…
Az ördög a hasát fogja nevettében.
– Ne nevess ki!
– Jaj, nahát! Pedig hát így van! Így szokott lenni. Próbáld ki! Csinálj egy listát most azonnal! – mondja az ördög, én meg előveszek egy fehér papírlapot, és elkezdem írni azt a tíz dolgot, amit még a halálom előtt szeretnék megcsinálni.
Hamarosan meghalok, de mégis, addig mit csináljak? Sajnos, írás közben a fejem teljesen összezavarodott, olyan hülye lettem, azt se tudom, mit tegyek. Miközben próbáltam összeírni a tíz dolgot, amit még a halálom előtt szeretnék, az én szeretett macskám – ahogy a világ összes macskája, az enyém is elfogult a papírforma szerint – messzire futott a kukucskáló ördög elől.

1. Ejtőernyős ugrás egy sugárhajtású repülőgépből.
2. A Mount Everest megmászása.
3. Száguldás Ferrarival egy autópályán.
4. Részvétel a Mancsu Han császári fesztiválon.
5. Beszállás a Gundam sorozatba.
6. Kiáltás szeretetért a világ közepén.
7. Egy randi Nauszikával.
8. Összeütközés az utcasarkon egy gyönyörű nővel, aki éppen kávét iszik, majd szerelembe esni vele.
9. Zuhogó esőben, menedék alá bújva, újból összetalálkozni egy felsőssel, akibe egykor viszonzatlanul szerelmes voltam.
10. Szexelni…

– Hát ez meg micsoda? – kérdezi az ördög.
– Hááát… csak úgy…
– Nem vagy már középiskolás! Meglásd, ezért szégyellni fogod magad!
– Bocsánat.
Szánalmas. Ez a sok nyavalygás következménye. Szeretett macskám sem jött vissza, mintha megundorodott volna. Az ördög pedig, mint amikor lehangolt valaki, megpaskolja a vállamat, miközben így szól hozzám:
– Nahát! Akkor most azonnal megnézem azt az ejtőernyős ugrást! Indulj tüstént a reptérre a megtakarított pénzedből!

Így aztán két órával később már egy sugárhajtású repülőn voltam háromezer méternyi magasságban.
– Akkor most ugorj ki! – biztatott vidáman az ördög, én pedig már repültem is lefelé az égből. Úgy bizony. Ez volt az álmom. Feltárult előttem a kék ég. A fenséges felhők. A föld végtelen horizontja. Hirtelen felborult bennem minden, amikor a tágas égből a földgolyót megpillantottam. Megfeledkeztem a mindennapok kicsinyes dolgairól, és az élet örömeiről kezdtem töprengeni a mi nagy földünkön. Valaki már mesélt valami ilyesmit. De velem még soha nem történt meg. Amint elkezdtem zuhanni, mindenből elegem lett. Fáztam. A magasság is zavart. Féltem. Vajon miért szeretik az emberek az efféle dolgokat? Erre vágytam volna én is? Ilyen gondolatok jártak a fejemben, miközben zuhantam egyre lejjebb. És a szó szoros értelmében korábban lett sötét. A következő kívánságomnál éppen a szobámban a fekhelyemen aludtam. Nyávogásra nyitottam ki a szemem. Ahogy felébredt a testem, a fejem változatlanul hasogat, nem akar szűnni a fájdalom. Ugye ez nem lehet álom?
– Őszintén kérlek, bocsáss meg! – mondtam a macskámnak.

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból
Fordította: Vihar Judit
21. Század Kiadó, Budapest, 2019
144 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2392 Ft
ISBN 978 615 591 5987