Áruvédjegy, mint akármely mosóporé

Közzétette:

Fábián András
> Én valószínűleg túl konzervatív vagyok, mert csak olyan vitákba vagyok képes és hajlandó belebonyolódni, ahol a partnernek neve, arca, jelene, múltja, vagyis személyisége van. Megértem, persze, ha valaki úgy mond ki és állít dolgokat, hogy azok bármikor igazolhatóak, vagy cáfolhatóak, de ha fény derülne az ő személyére, rá nézve ennek hátrányos következményei lennének. A mai világban nem ritka dolog az egzisztenciális félelem. Mesterségesen gerjesztik. Mégsem szeretem, ha nem tudom, kivel kell eszmét cserélnem, különösen, mert én minden leírt szavamat a nevemmel vállalom.

Az írásom témáját szolgáltató forrásról mindössze annyit tudhatunk meg, hogy polgári konzervatívnak vallja magát Némi kutatással kiderítettem, hogy a blogger a jónevű Polgári Konzervatív Párthoz (PKP) köthető. A PKP-ról azt érdemes tudni, hogy nagyon jó nevű, amúgy általam is tisztelt és becsült értelmiségiek alapították és vezetik. A párt fő célkitűzése az alapszabályban foglaltak szerint “a polgári konzervatív értékrend és gondolkodásmód megismertetése, terjesztése és képviselete Magyarországon, az ezen értékrendet elfogadó polgárok részére részvételi lehetőség biztosítása az európai uniós, az országos és a helyi döntéshozatalban.”

Ehhez képest a 2013-ban alapított párt sem a 2018-as magyarországi országgyűlési választáson, sem a 2019-es Európai Parlamenti képviselő választáson nem indult és jelölteket sem állított. Mindez azért fontos, mert eleve megkérdőjelezi, hogy az alapító atyák komolyan gondolták az alapszabályban foglalt célokat. Tételezzük fel azonban, hogy a hivatkozott blogbejegyzés (https://hafr.blog.hu/2020/06/21/nehany_olcso_kifogas_az_ellenzek_teljesitmenyere) szerzője csupán szimpatizáns. Ő maga ugyan nem tagja a pártnak, de egyetért annak céljaival és működésével. Gondolom az eddig elért eredményeivel is.

Aki idáig elolvasta ezt az írást, joggal veti fel a kérdést: mi ez a hosszú, semmire sem jó bevezető?! Annak hadd mondom el, hogy már régen a témánk közepébe vágtunk. A sűrűjébe, ha úgy tetszik. A jelzett írás ugyanis arról szól, amiről a címe. Az ellenzék csak nevében ellenzéki. Éppúgy az adófizetők pénzére hajt, éppúgy a polgárok pénzén élősködik, mint a kormány. Lényegében nem csinál semmit. Amit csinál, azt is minek. Eredmény nulla. Arról nem is szólva, hogy csak ülnek és beszélnek a Parlamentben, de amit mondanak, az senkihez nem jut el. Vagyis tök fölösleges és mivel fölösleges, minden rájuk költött fillér kidobott pénz.

Nem mondom én, hogy bizonyos kérdésekben nincs igaza a mérgelődő szerzőnek. Pláne, ha értünk haragszik, nem ellenünk. Azok a vádak és kritikai kifogások viszont, amelyeket előad, cseppet sem hatnak az újdonság erejével. Vagyis nem gyengítik az ellenzéket, igaz, nem is erősítik. Ezért nem is kívánom ideidézni azokat. Olvassa el, akinek kedve és ideje van rá.

Néhány reflexiót azonban generált ez az írás. Egyrészt igaza van, amikor azt mondja, hogy a budapesti pártirodák magányából elég nehéz eljutni a nem budapesti választókhoz. Ebben nem segít egy-egy napi internetes csevej. A Facebookon vagy néhány személyes vagy hivatalos oldalon megosztott írást is csak nagyon kevesek olvassák, azok is leginkább a szimpatizánsok. A más véleményen levőket (trollok) azonnal kivágják, mint a környezetszennyező macskát. A vidék – a nagyvárosokat leszámítva – nem része és nem is részese az internet világának. A vidék a királyi köztévét és közrádiót hallgatja. A Mészáros Lőrinc által tulajdonolt Mediaworks vidéki napilap-monopóliumának termékeit viszi ki a budira újrahasznosításra, miután átlapozta. Gondolom, még ott is bele-beleolvas. Benzin és idő – mondja a szerző, vagyis oda kell menni és beszélni kell az emberekkel. Már persze, ha meghallgatják őket. Jobb olyan helyieket találni, akiket ismernek. Mondják el ők. Már persze, ha merik…

Innentől kezdve lényegében az ellenzék, mint piaci áru hever a pulton. Rutinból fitymáljuk, legyintünk rá. Ócska, kopott, használt és idejétmúlt. Még arra sem képes, hogy egységben, az erejét megmutatva lépjen fel végre. Hogyan is lenne képes, olvassuk, amikor ez ezért nem jó, az azért nevetséges, amaz még rosszabb, a másikról meg a szerző nem is tud semmit.

Még fogyasztható programmal sem rendelkeznek. „Nincsen eladható termékük” –mondja a szerző. De van – mondom én. Orbánt és kormányát le kell váltani, vissza kell szerezni a jogtalanul szerezett vagyonokat az állam javára és biztosítani kell, hogy ilyen „demokratikus államcsíny” többet ne történhessen meg Magyarországon. Ez jó és eladható politikai áru, kelendő termék ma ebben az országban.

Nem szándékozom én igazságot osztani, ugyanis eleve kudarcos vállalkozás lenne. Ha azt mondanám, hogy igaza van a névtelen szerzőnek (nem mondom), akkor azért rontanának nekem. Ha viszont azt mondanám, hogy nincs igaza, akkor azért.

Csupán azt szeretném elmondani, hogy nem biztos, hogy a jelenlegi helyzet azt követeli meg, hogy az állítólag gyenge ellenzékünket minden fronton leírjuk, impotensnek és improduktívnak állítsuk be. Valóban. Nap mint nap halljuk, hogy sokszor minden külső kényszer nélkül is milyen hülyeségeket, bornírt baromságokat mondanak. A királyi közmédia nem is mulasztja el ezt alaposan felerősíteni, közegéből kiragadni, jelentését és jelentőségét megváltoztatni. Sajnos olyan is van, hogy nincs is szükség különösebb g.fodoros vagy bayerzsóttis kozmetikázásra, kurvanyázásra. A rétor maga intézi el önmagát.

Nekünk ez az ellenzék jutott. Maradjunk annyiban, hogy nem is a legrosszabb. Ami az együttműködési szándékokat illeti: látunk morgásokat, összeugrásokat, vicsorításokat. Annak, aki a témával foglalkozik, azt is tudnia kell azonban hogy már régen komoly háttérmunka folyik. Igyekeznek összecsiszolni az elképzeléseket. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy két elvesztett választás után aktív politikusok még mindig nem értik, hogyan lehet legyőzni a kormánypártot. Azt a kormánypártot, amely végighazudta az elmúlt tíz kormányzati évét. Kirabolta az országot és most megpróbálja a pandémia-okozta nemzeti kvattyot és rettegést is a maga hasznára fordítani. Tudható ráadásul, hogy amikor csak egy pillanatra is veszni látja a számára egyetlen és végső menedéket jelentő hatalmat, Orbán fel van készülve a kíméletlen egyszemélyi diktatúra bevezetésére (kijárási tilalom, megtorló intézkedések, katonai és rendőri kényszerintézkedések, választások manipulálása, elhalasztása stb.).

Kövér már 2013-ban ezt tanácsolta a pártjának: Ő azt tartaná normálisnak, “függetlenül attól, hogy a következő ciklusokban milyen kormányok lesznek, ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak”.  „Ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne, a rendeleti kormányzás rossz íze nélkül” (https://24.hu/belfold/2013/09/10/rendeleti-kormanyzas-maria-tereziatol-kover-laszloig/)

Hét évet kellett várni rá, de kipróbálták. Igaz, erős járványos kamuflázzsal. Lassan hozzászokott a közvélemény, elparázslottak a tüzes szónoklatok. Ők meg egy elégedett mosollyal, látszólag, visszatértek a „demokratikus útra”. Bolond azonban, aki azt hiszi, hogy ez volt a vége. Másodszorra már könnyebb lesz. A tiltakozás is gyengébb. Addig elfojtják a még maradék ellenzéki hangokat is (Index!). Már csak azért is szükségét látják a rendeleti kormányzás és a diktatúra bevezetésének, mert ekkora gazdasági mélypontra még egyetlen kormány se kormányozta az országot 1945 óta. Ehhez a fekete öves válságkezelő Orbánra volt szükség, és az általa jóelőre, katonai mintára megalakított támadó és védelmi törzsekre. Nem kell erről persze tudnia a népeknek. Nekik elég Soros és a nem létező migráns-veszedelem.

Csendben jegyzem meg, én azon sem csodálkoznék, ha egy ilyen helyzetben senki nem akarná leváltani ezt a kormányt. Egyék meg, amit főztek. Ha elszabadulnak az indulatok az országban, valószínűleg nem csülkös pacal lesz az ebéd koviubival.

Aki mégis, a lehetetlen körülmények ismeretében is, vállalja a harcot, az támogatást érdemel. Kerestem, kerestem, de maga a blogger nem javasolt semmiféle kézenfekvő megoldást. „Olcsó (drága) kifogás, hogy az ellenzéket a kormány lehetetleníti el — valójában el se jut odáig, hogy a kormánynak ezt meg kelljen tennie. Már jóval ezelőtt megbukik. Azt se teszi meg, ami csak rajta múlik.” Ezt így kimondani se került sok pénzbe. Például mondhatta volna azt is, hogy a Polgári Konzervatív Párt kész csatlakozni a gúzsbakötve táncoló, de egyébként és nem mellesleg a választók növekvő többségének támogatását is bíró ellenzékhez. Húsz-harminc emberrel máris többen lettünk volna.

Címkép: Szél Bernadett és Hadházy Ákos biztonsági őrökkel kűzd