Eurómilliárdok a koronavírus elleni harcra

Közzétette:

Több mint hatmilliárd euró gyűlt össze a koronavírus elleni harcra az Európai Unió kezdeményezésére létrejött szombati jótékonysági online csúcstalálkozón. Az összefogás fő célja, hogy az egész emberiséget ellássa védőoltással, mondta az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen:

„Soha nem látott gyorsasággal és mennyiségben kell védőoltásokat előállítanunk. Egy ekkora feladat csak akkor valósítható meg, ha a világ összefog. A legjobb tudósainknak, az egészségügyi szervezeteinknek együtt kell dolgozniuk, a kormányoknak, a vállalkozásoknak és a filantrópoknak pedig pénzt kell adniuk. Tízmilliárdokra van szükség.”

A vakcinák egyenlő elosztását Boris Johnson brit kormányfő morális kötelességnek nevezte, Emmanuel Macron francia elnök pedig azt hangsúlyozta, hogy ideje magunk mögött hagyni az önzőséget.

A felajánlott összeg több mint nyolcvan százaléka uniós forrásból származik, a Bizottság és az Európai Beruházási Bank összesen 4,9 milliárd eurót különített el, Németország pedig 383 millió euróval támogatja a globális mozgalmat. Európán kívül az Egyesült Államok, Kanada és Katar a legnagyobb hozzájárulók, mind több százmillió eurós összeggel. Az együttműködésben negyven ország kormánya vesz részt.

A politikai nyilatkozatokon kívül egy online közvetített adománygyűjtő koncertet is rendeztek, ahol többek között Miley Cyrus, Justin Bieber, Shakira és Usher is fellépett.