Közvéleménykutatás

Gaál Péter

– Kellene ide valami ütős anyag, Pomócsi elvtárs.
– Mire gondolt, főszerkesztő úr?
– Nézzük csak. A vérfarkas megvolt, a tűzvész is. Amerikában lassan lecseng az ítéletidő, erről több bőrt már nem lehet lehúzni. A tizenkét kutya elől menekülő asszony is megvolt, Mezei elvtárs tökéletesen megírta, hehe, széttépték, pedig csak a fejbőrét csócsálták meg,

Dongó

Varga Zoltán
Azon, hogy bevándorláspárti, kontra bevándorlásellenes, meg azon, hogy Soros, ugorjunk. 
Nagyot. 
Mert ez nyilvánvalóan ostobaság, hazugság, ócska, gázos, lejárt szavatosságú politikai termék. A kitalálója is megmondta. Olyan cucc, amit ugyan a kutya nem akart, de mégis ezt vesszük-nyaljuk be. 
Vagy kétszázmilliárdért… Vagy többért. 
Az elején azért, mert Arthur Jay Finkelstein, politikai tanácsadó – valójában maga az ördög, – kíváncsi volt milyen a pokol, aminek a legmélyebb bugyraiban ma már a sátánnal keveri a kását, ezért rövidke földi látogatása alatt, megteremtette ezt itt, Orbán országában. 

A Népszava a milliárdos Orbán-családról

Ezúttal inkább arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a mai napon, amikor az egész hazai sajtó boldogan rágja a semmire sem jó képviselői vagyonbevallások gumicsontját, a Népszava egy olyan címlaptörténettel jelent meg, amely precízen összerakja – cégnevekkel, bevétel- és osztalék-adatokkal, a Simicska Lajos nevű stróman kiválásának következményeit is bemutatva -, hogyan vált szép csöndben multimilliárdossá az „üzleti ügyekkel nem foglalkozó” Orbán Viktor családja a miniszterelnök 2010 óta tartó országlása alatt.

A múlt elkezdődött…

Serény Péter
„Már majdnem ott vagyunk.” (Orbán Viktor) – Az idézet egyedi, de a jelenség nem az. Mindegy, kinek a szövegéből emelem ki ezt a pár mondatot, és az is közömbös, hogy az illető, személy szerint kinek a véleményét jeleníti meg. Előbb az a pár mondat: „Az asztal másik oldalán sosem személyek, hanem a pártállam ül. Ez egy orosz mintára működő, jól felépített hierarchikus rendszer. Nem véletlenül kedvelik annyira az előző pártállam tégláit és propagandistáit. Megvannak az embereik…” és jön a részletezés. A leírás, vélem, pontos. Csak a minta: ez az, ami miatt felkapom a fejem. Nem, mintha az orosz (korábban pedig a szovjet), vagy az említett magyar előző pártállam ne volna hivatkozási lehetőség. De, mostanában az 1930-as és 1940-es évek honi sajtóját böngészve, olykor bizonyos tudósítás-keltezések helyére keresve, felötlik bennem, hogy akad itt még hivatkozási, hasonlítási lehetőség bőven.

Leopárdok

Franz Kafkának az „oktávfüzetekben” található egyik aforizmája arról számol be, hogy valamikor leopárdok törtek a templomba, és az áldozati korsókat mind kiitták, majd annyiszor ismételték ezt meg, hogy végül mindenki természetesnek vette, és lassan a szertartás részévé vált.
Kafka aforizmájában korántsem a dühöngő leopárdok hatnak nyugtalanítólag és nyomasztólag, hanem valami egészen más: mégpedig az, hogy a vadak többször ismétlődő barbár tette egyszeriben természetessé lesz, és a szertartás részévé válik. 
“A humán tudományok hasznáról” címmel megjelent az MTA honlapján egy amúgy abszolút tisztességes, egyben abszolút naiv írás, amely részben védekezik, részben magyarázkodik, részben megkísérli megértetni a kormányzati tényezőkkel, miért nélkülözhetetlenek a humán tudományok. Megértetni a leopárdokkal?
Gábor György

A nagypapa elhiszi saját történeteit

A MOST KÖVETKEZŐ CIKK AZ UTOLSÓK EGYIKE LEHET AZ ÚJ NÉPSZABADSÁGBAN. A MŰKÖDÉST NEM TUDJUK TOVÁBB FINANSZÍROZNI.

Gaál Péter

Hazugság az, amit nem hiszel el. (George Holbrook Jackson) Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek. (William Blake: Egy emlékezetes ábránd, fordította Szenczi Miklós)
Felfogni annyit jelent, mint uralkodni. (Georg Wilhelm Friedrich Hegel)
Semmi sem lehet halványabb az olyan fáklyáknál, amelyek fénye nem hatol át a sötétségen, csak megmutatja azt. (Lucius Annaeus Seneca)