A múlt elkezdődött…

Serény Péter
„Már majdnem ott vagyunk.” (Orbán Viktor) – Az idézet egyedi, de a jelenség nem az. Mindegy, kinek a szövegéből emelem ki ezt a pár mondatot, és az is közömbös, hogy az illető, személy szerint kinek a véleményét jeleníti meg. Előbb az a pár mondat: „Az asztal másik oldalán sosem személyek, hanem a pártállam ül. Ez egy orosz mintára működő, jól felépített hierarchikus rendszer. Nem véletlenül kedvelik annyira az előző pártállam tégláit és propagandistáit. Megvannak az embereik…” és jön a részletezés. A leírás, vélem, pontos. Csak a minta: ez az, ami miatt felkapom a fejem. Nem, mintha az orosz (korábban pedig a szovjet), vagy az említett magyar előző pártállam ne volna hivatkozási lehetőség. De, mostanában az 1930-as és 1940-es évek honi sajtóját böngészve, olykor bizonyos tudósítás-keltezések helyére keresve, felötlik bennem, hogy akad itt még hivatkozási, hasonlítási lehetőség bőven.

Leopárdok

Franz Kafkának az „oktávfüzetekben” található egyik aforizmája arról számol be, hogy valamikor leopárdok törtek a templomba, és az áldozati korsókat mind kiitták, majd annyiszor ismételték ezt meg, hogy végül mindenki természetesnek vette, és lassan a szertartás részévé vált.
Kafka aforizmájában korántsem a dühöngő leopárdok hatnak nyugtalanítólag és nyomasztólag, hanem valami egészen más: mégpedig az, hogy a vadak többször ismétlődő barbár tette egyszeriben természetessé lesz, és a szertartás részévé válik. 
“A humán tudományok hasznáról” címmel megjelent az MTA honlapján egy amúgy abszolút tisztességes, egyben abszolút naiv írás, amely részben védekezik, részben magyarázkodik, részben megkísérli megértetni a kormányzati tényezőkkel, miért nélkülözhetetlenek a humán tudományok. Megértetni a leopárdokkal?
Gábor György

A nagypapa elhiszi saját történeteit

A MOST KÖVETKEZŐ CIKK AZ UTOLSÓK EGYIKE LEHET AZ ÚJ NÉPSZABADSÁGBAN. A MŰKÖDÉST NEM TUDJUK TOVÁBB FINANSZÍROZNI.

Gaál Péter

Hazugság az, amit nem hiszel el. (George Holbrook Jackson) Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek. (William Blake: Egy emlékezetes ábránd, fordította Szenczi Miklós)
Felfogni annyit jelent, mint uralkodni. (Georg Wilhelm Friedrich Hegel)
Semmi sem lehet halványabb az olyan fáklyáknál, amelyek fénye nem hatol át a sötétségen, csak megmutatja azt. (Lucius Annaeus Seneca)

Olvasnivaló: Tokaji az Északi-sarkon

1870-ben kezdték el szervezni az Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíciót.  Kiváló szakmai felkészültsége, fizikai és pszichikai adottságai miatt dr. Kepes Gyula lett hajóorvosként és egyetlen magyarként a 24 bátor emberből álló expedíció tagja. 
Kepes doktor már az osztrák tengernagyról (Wilhelm von Tegetthoff) elnevezett hajó legénységének kiválasztásában is segített. Főként harminc év alatti, hegymászó gyakorlattal is rendelkező matrózokat kerestek. Kepes Gyula ellenőrizte az olasz és dalmát legénység fizikai, egészségi állapotát, de arra is figyelt, hogy az élelemiszerek (húskonzerv, füstölt hús, rizs, kakaó, szárított zöldség- és tészta), valamint tea, rum és dohány mellett, a skorbut ellen legyen elegendő hordós káposzta, Tokaji aszú és citrom is. Pontosabban citromlé, mert Kepes doktor javaslatára kipréselve, folyékony formában kisebb helyett foglalt el a bremenhaveni Teklenborg és Beurmann hajógyárban készült Tegetthoff rakterében.

Ezek meghülyültek?

Raskó György
Nem hagyhatom szó nélkül a Fidesz legújabb óriásplakátját, amely színtiszta történelem-hamisítás, illetve hazug csúsztatás. Egyszerűen nem értem meddig van még lejjebb ennél a pártnál a demagóg politizálásban.
Szóval a plakát szövege:

Itt volt a török 150 évig
Nem sikerült neki.
Itt volt az orosz 40 évig
Neki sem sikerült.
Most jönne Brüsszel. Neki sem fog sikerülni.

Ennyi a szöveg. Érti valaki mire céloz a Fidesz?
Én nem, mert a töröknek SIKERÜLT tönkre vágni és kifosztani 150 év alatt az európai összehasonlításban fejlett Magyar Királyságot.
Az oroszoknak SIKERÜLT 40 év alatt kifosztani, megalázni, infantilis néppé degradálni a magyar nemzetet.
Brüsszelnek (az EU-nak) meg SIKERÜLT röpke 16 év alatt hatalmas fejlődést generálni Magyarországon, Mintegy 30 ezer milliárd forint nettó támogatással SIKERÜLT a fejlett nemzetgazdaságok közé felhozni Magyarországot a “dekadens” nyugati polgárok adóbefizetéseinek köszönhetően.

Most ezzel a plakáttal a Fidesz azért drukkol, hogy a továbbiakban Brüsszelnek se sikerüljön tovább segítenie a magyar nemzetet?

Jól értem? Nem értem.

Idegen test

Miért tekint magára „idegen testként” Magyarországon egy konzervatív történész? Milyen hibákat követett el a rendszerváltó elit és a mai magyar értelmiség? Miért vár egy új nemzedékre, és miért nem hisz ugyanakkor az O1G-generációban? Gyurgyák Jánost, az Osiris Könyvkiadó igazgatóját faggattuk Európa alkonyáról és a magyar közállapotokról vallott nézeteiről. Azt is elmondja: ugyan mélyen kritikus a mai magyar berendezkedéssel, de a migráció ügyében Orbán Viktornak volt igaza. Veszprémy László Bernát Mandinerben közölt nagy interjújának részlete.

Alma

Raskó György
Még valamikor tavaly szeptemberben írtam a permanens magyar almaválságról, melynek lényege, hogy a rendszerváltozás óta a tök fantáziátlan szabolcsi almatermelők (tisztelet a néhány kivételnek, mint például Simon László) nem jutnak 5-ről a 6-ra, sőt sehová, csak lefelé. akkor is említettem, hogy a tőlük 150-200 km-re északra termelő lengyel gazdák meg csodát műveltek ez idő alatt. Most erre kaptam egy újabb megerősítő példát.