Sogenante

 Bedő J. István
Zógenánte = Sogenannte = úgynevezett. A hatvanas évek elejéről való a történet, melyben magyar külkeres Exakta Varex gépével betoppan a hamburgi fotós boltba, és kérdi, hogy kaphat-e a gépéhez filmet. Milyen gép, kérdi a műszerész, mire a magyar úr kapásból azt feleli: Ein sogenannte. Ugyanis ott, Hamburgban a térkép keleti felén elterülő országot úgy nevezték: az úgynevezett Német Demokratikus Köztársaság.Ők ott látták azt, amit mi Európa közepén, de főleg kelet felé enyvezve kevésbé vehettünk észre, hogy sem a demokratikus jelző, sem a köztársaság (a res publica, vagyis a közösség dolgai) nem stimmel az NDK/DDR-ben. 

Félix

Balavány György
Elmondom nektek a tragédiámat: több, mint tíz éve írok egy könyvet, amit gyakran elképzelek, belelkesedem, gyűjtök hozzá anyagot, az udvariasan bólogató barátaimnak mutogatom a vázlatokat, mintha ilyen vázlatokkal bármit kezdeni lehetne, írok fél fejezetet, van egy tök jó ötletem a végére, aztán mégse jó, aztán sokáig semmi, aztán mégis, aztán mégse. Előtte tíz évig egy másik könyvön dolgoztam ugyanígy. Azelőtt pedig egyet meg is írtam, egy novelláskötetet; erdőben laktam akkor.

Szabó Zoltán: Sorry

Volt itt egy posztom, amit kicsit túl sokan értettek félre, úgyhogy inkább töröltem. A szövege a következő volt:
“Jó lenne, ha mindenki eldöntené végre: elvi kérdés-e, hogy ne legyen ellenzék a parlamentben, vagy csak a fizetést irigyli.”
Hetek óta megy a vita itt a facebookon is arról, hogy résztvegyenek-e az ellenzéki képviselők a parlament munkájában. Bár én magam határozott bojkottellenes vagyok, és emellett igyekszem érvelni is, soha eszembe sem jutott, hogy a bojkott pártolása ne volna legitim álláspont. Ennek megfelelően a poszt természetesen nem azoknak szólt, akik a bojkott álláspontján állnak, hanem azoknak, akik ezekbe a vitákba rendre azzal a megjegyzéssel szálltak be, hogy “és fölveszik azt a marha nagy zsozsót.”

A Fidesz az Únió büntetésére játszik

“A Fidesz azt szeretné, ha megbüntetnék Magyarországot” – állítja Ujhelyi István szocialista Európai Parlamenti képviselő mai blogbejegyzésében. Orbánék tudják, hogy csökkenni fog a támogatásunk, a forrásokat pedig a jogállamiság feltételeihez is kötnék, de úgy igyekeznek beállítani ezt, mintha a menekültkérdés magyar kezelése lenne a tényleges ok. “Orbán Viktor és a Fidesz politikusai azért támadják soha nem látott arroganciával az európai intézményeket, mert a minél nagyobb balhéban érdekeltek” – állítja Ujhelyi, hozzátéve: pontosan tisztában vannak azzal, hogy a politikai atombombának tartott 7-es cikkelyes eljárás végül – a tagállamok teljes egyetértésének hiányában, a lengyel vétó miatt – nem fog a legsúlyosabb következménnyel, vagyis a szavazati jog megvonásával járni.

Szaporodás osztódással

Szekeres Imre
Az a szomorú igazság, hogy hiába kezdeményezi az MSZP, nincs garancia az MSZP, a DK, az LMP között a közös politikai identitás megteremtésére, amely lehetővé tenné együttműködésünket, esetleg együtt kormányzásunkat.

Vakhit

Békési Joe
Egykoron az emberáldozatban hittek vakon, majd a boszorkányégetésben, világteremtésben, a tízparancsolat gyógyító erejében. A vakhit a hatalom csodafegyvere. Én is hiszek vakon valamiben. Bármilyen jól élősködsz mások vakhitén, te sem fogod túlélni az életed.