Bugyi

Gellért András

Éppen most szeretkezett. Igen, megint a szabadban. Hol máshol, ha nem ott és nem júliusban, a globálisan felmelegedett planéta egyik autós mozijában? Nyár van, forró szellő simogatta a hátát, miközben magáévá tette nőjét, aki jól hallhatóan hálás ezekért a a romantikus estékért. Nem zavarta őket senki. Este nyolctól a Pókembert vetítették. Szinkronnal . Mikor vágyuk elcsendesült, és már nem ziháltak, mint a béke fehér zászlaját, úgy tűzték ki az asszony lefejtett bugyiját, az év influencerének tartós használatra átadott Bentley sebességváltójára.

Tarlós választás előtt

Hont András
Emellett azért ne menjünk el szó nélkül, legalábbis én nem fogok. Miközben a közmédia képtelen méltó módon megemlékezni Heller Ágnesről, a miniszterelnök utolsó posztja valami NOB-elnökös lényegtelenség még csütörtökről, Kásler emberminiszter és Palkovics traktorminiszter egy hangot sem volt képes kipasszírozni magából, addig Tarlós István részvétét fejezte ki a családnak,

Bicikliző Majom

Olvasmány Heller Ágnes gyerekkoráról.

Kőbányai János interjúregényében Heller Ágnes így emlékezik germekkorára, családjára:

Tüzet látok, nagyon szép tűzszikrákat, az ég fekete és gyönyörű. Az anyám hangja: „Ági, ne hajolj ki az ablakon, szemedbe megy a korom.” A mozdony lassít: ssss, sss, ss, s. Anyu megismétli: „Ági, ne hajolj ki az ablakon, mert szemedbe megy a korom.” Anyu énekel: „ahol a sárga villamosok járnak, a boltok bezárnak, ott van Budapest.” Mégis kihajolok az ablakon, és meglátom a fényeket. Rettenetesen nagy öröm fog el: ott van Budapest. Ez az öröm mindig megmaradt, ha meglátom Budapest fényeit: ott van Budapest, ahol a sárga villamosok járnak. Otthon vagyok. Itt az otthonom…

Mindig szembe ment az árral

Lendvai Ildikó
Nem ér. Arról volt szó, hogy Heller Ágnes túlél mindnyájunkat. És mégis meghalt…Nem ér. Arról volt szó, hogy Heller Ágnes túlél mindnyájunkat. És mégis meghalt. Arról volt szó, hogy örökmozgó és fáradhatatlan. “Életemben nem voltam fáradt. Álmos igen, de fáradt nem”- mondta egyik utolsó interjújában. Akár hetente többször is körberöpülte a világot, előadott Kanadától Auszráliáig mindenütt, aztán egyenesen a repülőtérről ment valami újabb itthoni konferenciára.

Holdra szállás Balatonszárszón

Vágvölgyi András
Az jár a fejemben kedves Facebook, hogyan is volt az pont ötven éve, mikor apám szólt a balatonszárszói Hunyadi utcában, hogy akkor most azonnal menjünk át az utca közepén lakó Fodorékhoz (az ismert fagyizó üzemeltetői), csak nekik volt működő televíziókészülékük az utcában, és tekintsük meg üstöllést, ahogy ember lép a Holdra. Pizsamában – nem baj? Nem, mondta, és én pizsamában futottam vele, már az egész utca ott volt, az összes gyerek, jó buli lett, hogy megtekintsük azt, ami kis lépés volt Neil Armstrongnak, de nagy lépés az emberiségnek.

Volt egyszer egy Akadémia (in memoriam H.Á.)

Odze György
Kosáry Domokos 1990-ben lett az Akadémia elnöke. Sokan azt gondoltuk, hogy most átéljük a történelmet, mások hittek benne, pedig nem akarták, volt, aki akarta, de nem hitt benne. Kosáry nem szeretett szerepelni, az újságírókat nem kedvelte, a nyilvánosság nem foglalkoztatta.
-Vigye innen az újságírókat – mondta nekem elnöksége első napján némi csendes türelmetlenséggel. – Itt komoly munka folyik.

A végtelenbe indult?

Simó György
Azt akarom tudni, így akarta-e.
Amikor ma kilencvenévesen, egyedül besétált a Balatonba, vajon a végtelenbe indult, vagy csak szimplán túlbecsülte a saját, és alá a tó erejét?
Elmérte volna a távolságot, vagy az utolsó útjára úszott?
Véletlen volt, vagy egy bátor, radikális és öregen is fiatal asszony méltósággal választott utolsó útja az életből?