A kisebbrendűség ellen, avagy Czóbel második újra gondolása

A kettő pont nulla arra emlékeztet, hogy két esztendeje már megtörtént itt egyszer a Czóbel-életmű újragondolása, akkor próbálták ki először, mint lehet egy emlékhelyet, emlékgyűjteményt, emlékmúzeumot mauzóleumból élőhellyé frissíteni. Most kibővített, bőséges grafikai kollekcióval, interaktív kommunikációval, újabb kölcsönzésekkel érik el, hogy új látogatásokra csábítsanak.

A veszprémi érsek össze-vissza beszél

Márfi Gyula, veszprémi érsek a Szent Család vasárnapján megosztotta híveivel aggodalmát Európa kereszténytelenedése miatt. Aggodalma lehet, hogy jogos, de sajnos érvei nem állják ki a tények próbáját. Azt is lehet mondani, hogy érsek úr nem elég tájékozott. Vagy azt, hogy szándékosan torzítja a tényeket. Nézzük meg, hogy az érsek miben nem mondta az igazat, csakis az igazat…

NE BÁNTSD A MAGYART, CSÚNYA AMERIKA!

Szíjjártó miniszter úr, akár hogyan is nézzük, megrágalmazta Magyarország egyik (és történetesen: nem éppen legkisebb) szövetségesét. Ha diplomatikus „mi ez, ha nem…” kérdésbe burkolva is, szépszerével azt állította, hogy Amerika a pályázati kiírásával beavatkozik a magyar választási kampányba. Igen ám, de itt valami nagyon sántít.

Orbán Viktor első titkárnője meséli – Orbánról

Rám sem nézve közölte: ők az ország szempontjából kiemelkedően fontos munkát végeznek, így nem engedheti meg egyetlen munkatársának sem azt, hogy mindenféle gyermekápolási ügyek miatt hiányozzak. Annyi időt sem hagyott, hogy megszólaljak s már közölte is: a továbbiakban nem tart igényt a munkámra.

Hetvenöt év felett nem jár az új gyógyszer?

A nyugdij.info szerint hosszú várakozás után végre hazánkban is elérhetővé váltak a legújabb onkológiai szerek. A 15 új gyógyszer nagy mértékben hozzájárulhatna a betegek gyógyulásához, de a tüdődaganat elleni két új hatóanyagnál várhatóan életkori korlátozás lép majd életbe, és a 75 év felettieknek nem jár majd ez a legmodernebb terápia.

Ne menj suliba!

Már több mint 28 ezren jelezték érdeklődésüket a Facebookon a január 19-re meghirdetett “Ne menj suliba!” elnevezésű diáktüntetés iránt. A megmozdulást három diák – Gyetvai Viktor, Kocsis Géza és Bognár András – szervezi, és az oktatási rendszer minősége ellen tüntetnek majd a fiatalok, kifogásolva a tanítás módszertanát és a túlzott megterhelést, a 8-9 tanórás napokat. A tüntetés a Kossuth téren lesz, negyed ötkor kezdődik.