Berlini napló: Megbocsátás

Történészként soha nem foglalkoztam az emlékhelyekkel, mégis minél többször keresem fel a helyet, annál biztosabb meggyőződésem, hogy a világ egyik legszebbje, mert hiteles.
Minden alkalommal amikor ott vagyok, újra elolvasom a bejáratnál a hét nyelven kifüggesztett szöveget, mert nagyon szívesen látnám ugyanezt (vagy ehhez hasonló szöveget) sok ország középiskolai történelemkönyveiben.

Vámos Miklós: És bejött az idős Tolsztoj gróf

Tűnődöm, a huszonévesek miért nem visznek oda neki valamit? Ennyi együttérzés sincs már bennük? Nincs. Honnan is volna. Éhbérért dolgoztatják őket, álmaik netovábbja az, hogy Bécsben, Londonban vagy Berlinben tehessék ugyanezt, valamivel dúsabb fizetségért, forintra átszámítva. Az, hogy az ő felmenőjük is lehetne ez az ember, nem jut eszükbe.

71 titokban megfagyott ember

A kormány, ahelyett, hogy a kilakoltatottak fedélhez juttatásával vetne véget az évről-évre ismétlődő tömeges pusztulásnak, a fagyhalálról szóló adatszolgáltatás megnehezítésével igyekszik elkendőzni a szomorú valóságot.

Az utolsó olvasó

Először a kisebb könyvtárak zártak be.
A nagy áruházak – az úgynevezett hipermarketek – könyvosztályai szinte egyazon időben szűntek meg létezni, helyükre a legtöbbször ajándék mütyűrök, tréfás feliratú táblák, bohókás képes levelezőlapok kerültek, sok helyen egyszerűen kibővítették a zöldségosztályokat.