Rövid történet Az idő rövid történetéről

Peter Guzzardi

Stephen Hawkinggal először a New York Times magazinjának címoldalán találkoztam. A cikk elmondta azt, amit már olyan jól ismerünk: egy cambridge-i asztrofizikus megpróbálja megfejteni az univerzum titkait, miközben őt egy folyamatosan romló betegség tolószékhez köti. Emlékszem olyan részletre is, hogy Hawking cipőjének talpa tökéletesen tiszta volt, mert sosem érintette a földet. A cikket eltettem, hogy majd később végigvolvasom.

Új választásokat?

Szlovákiában Andrej Kiska köztársasági elnök a miniszterelnök-helyettest, Peter Pellegrinit kérte fel új kormányfőnek. A szlovák közbeszédben egyre hangosabbak azok, akik előrehozott választásokat követelnek, mert szerintük nem jelent változást, hogy az eddigi miniszterelnök-helyettes lett a kormányfő.

Patt

Raskó György

Ma egy Facebook bejegyzésemben agyhalott szimpatizánsoknak neveztem azon Fidesz fanokat, akik elhiszik az orbáni propagandát, miszerint Soros, az EU, az ENSZ, stb. tudatosan multikulturális társadalommá akarják változtatni hazánkat,ezért muszlimokat akarnak idetelepíteni, akik ráadásul potenciális terroristák is egyben. Azokat, akik elhiszik, hogy az ellenzéki pártvezetők mind drótot akarnak vágni és korlátozás nélkül beengedni a menekülteket a szerb határon (egyikük sem akar, talán Fodor Gábor kivételével). Azokat, akik elhiszik a chemtrail mesét, a sötétben áskálódó szabadkőműves dumát, Jézus és a magyarok közvetett rokonságát, a dobogókői szívcsakrát, stb.

Színház ajánló

Dobi Ildikó
Immár három generáció idézi Rejtő Jenő (P. Howard) szövegeit. Ilyeneket: „…az orvos: Az apja miben halt meg? – Kocsmában. Heveny lövöldözés meg ilyesmi. – Iszik? – Most, hogy meghalt, nem hiszem. – És dohányzik? – Nem tudom, inkább innék valamit. – De nem kínáltam. – Elég baj, mert dohányzom. – Dolgozik? – Nem. – Hogyhogy? – Tavaly Szingapúrban loptam egy kockás zakót, és azóta úgy érzem, úrnak születtem.

Görgey fejsebe és az ükapám

Kereszty András
A fejsebet soha sem szabad összevarrni, még akkor sem, ha a sebajkak simák és összeillők, annál kevésbé a szakadt ajkaknál, mint a jelen esetben. – A következés nem is hagyott sokáig magára várni. Harmadnapra a seb, nagy láz kíséretében gennyedésbe ment át. A gennynek nem lévén szabad kifolyása a fejbőr alatt terjedt el; minek következtében a tábornok feje, sőt arca is annyira földagadt, hogy a törzsorvos (vagy más) kénytelen volt a férceket fölfejteni s így a gennyáramlatnak szabd folyást engedni…”