A félelem megeszi a lelket

Bruck András
Az a jelenet, ahogy a hatalom második embere ott áll Bécs egyik utcájában, és botcsinálta riporterként migránsozik meg a jól irányított, gazdag osztrák főváros hanyatlásáról értekezik, az elmúlt nyolc év legárulkodóbb pillanata. Ez a videó lézerfényként világított bele a hazai politika általános, és speciálisan a Fidesz vezetőinek mentális állapotába.
Nincs más szó rá, mindkettő rémületes.
A kancelláriaminiszter utcai produkciója visszavonhatatlanul feltárta, hogy Magyarországon a politika egyszerűen szétrohadt, kiszabadult minden fegyelmező gátlás alól. Az egyetlen kérdés, hogy mi vette őt rá erre a számunkra oly fontos országgal szembeni kirívóan ellenséges akcióra. Mi vitte oda arra a végzetes utcasarokra? 
Meggyőződésem, hogy a rettegés. 

A foci öröme

BRUCK ANDRÁS
Ez a fotó tegnap készült Magyarország miniszterelnökéről.
Meccset néz a felcsúti stadionban, és elég magányosan. Rajta kívül összesen száz néző volt, ami lényegében olyan, mintha egyedül lett volna. Száz néző egy ország elsőosztályú bajnokságának valamely mérkőzésén – ezt leírni sem lehet szégyen és pirulás nélkül.
A miniszterelnök ugyan valóban nem tűnik jókedvűnek, de szégyenkezést nem látni az arcán. Pedig, ha képes lenne szégyenérzetre, talán minden másképp alakult volna: a magyar foci és az egész ország sorsa. 
Tehát Orbán Viktor ott áll a mi pénzünkön épített magánstadionjában és nézi a mi pénzünkön eltartott csapatát. 

Kinek van igaza?  – Gyurcsány kontra TGM

Bruck András
Tamás Gáspár Miklós legújabb HVG-beli cikke megerősítette bennem, hogy kevés ártalmasabb ellenzéki értelmiségi van nála. Az írás egyrészről egy Gyurcsány Ferenc elleni meglehetősen éles támadás, de önmagában ez engem nem érdekel, és ez nem is ártalmas. Másrészről viszont azért oktatja őt ki, és ez viszont már nagyon is érdekel, mert a DK elnöke hatalomra jutása esetére börtönt helyezett kilátásba a rezsim embereinek. TGM ezért felszólítja őt, hogy ne fenyegetőzzön, továbbá szerinte „… semmi köze nincs hozzá, se kormányon, se ellenzékben, hogy ki kerül börtönbe, s ki nem.”

Kettős ügynökök

Bruck András

Fodor G., Lévai K., Lattmann T.– egyik történet szörnyűbb a másiknál, de talán leginkább a nemzetközi jogászé.
Előbb 2015. március 15-én meghirdette a „rendszerbontó népszavazást”, és egyszerre 19 pontban, ami első hallásra is az idiotizmussal volt határos. Ott voltam, jelen voltam, és már az utcán, a bejelentést hallgatva biztos voltam benne, hogy egy jogász nem lehet véletlenül ennyire naiv. Elvégre egyetlen népszavazási pontot is lehetetlen volt átvinni a Nemzeti Választási Bizottságon, nem tizenkilencet. Nem is lett az egészből semmi. 

Egy diktatúra fényképe

Bruck András
Diszkrét félhomály, üvegcsillár, tisztességesen öltözött férfiak és nők… Nem, ez a fotó nem egy párizsi bár a hatvanas évekből, hanem a pesti Anna presszó 1955-ből. Tehát még egy valóban brutális, tőröl metszett sztálinista diktatúrában sem a túlélés volt az emberek egyetlen napi programja. Nézd meg annak az elől táncoló párnak az arcát. Rákosi és az ÁVH járt volna a fejükben? Őszintén, e fénykép láttán ki mondaná meg, hogy ebben a városban egy évvel később felkelés tört ki?
Ha a diktatúra már az utcán, a hétköznapokon is látszik, az Orwell Óceániája. Meg ma, gondolom, Észak-Korea és talán Venezuela a kiürült üzleteivel. Normálisan a felszín olyan, mintha minden rendben volna.
Mint Budapesten, amely él, pezseg…

A fekete-fehér ötven árnyalata

Bruck András
A Klubrádió reggeli politikai blokkja a kormány pár napja megszellőztetett sajtókamara tervét taglalja. Közéletileg eddig a pillanatig félálomban voltam, de most éber leszek. Természetesen nyilvánvaló, mi a cél a sajtókamarával: menni tovább a lehetséges legteljesebb kontroll felé. Ehhez semmilyen részletet nem kell tudnunk, elég, hogy itt élünk, hogy ismerjük őket. 
Olyan átlátszóak, mint az üveg, és olyan elszántak, mint egy hóhér. 
A rádió részéről azonban mindig van egy kényszeres színjáték komolyan megvizsgálni minden új ügyet, így ezt is.

Az utolsó vacsoránk

Az ellenzéki pártok, mindegy, honnan, kitől jött valamilyen javaslat, az összeset visszautasították. Kivétel nélkül mindet. Nem kellett nekik se előválasztás, se ötszáznapos program, se Új Pólus, se bojkott, se a választási szabályok megváltoztatása, nem volt programegyeztetés, amivel a kormányt koncentráltan támadhatnák, és még a miniszterelnöki vita sem érdekli őket. Nyolc év után először, de épp a legfontosabb pillanatban ország-világ előtt szembesíthetnék tetteivel a miniszterelnököt, de erről is csend van. Még ezt se akarják?