Fókuszban a szenior atlétika 3. rész

Ezt gondolják a sportolók
Frank Iván
Néhány hónapja elkezdtünk egy sorozatot, ami a szenior atléták helytállását, és az ehhez képest nem túl rózsás helyzetét igyekszik bemutatni. Sajnos úgy alakult, hogy egy kis időt ki kellett hagyni technikai okokból, de, ahogy megígértük, most folytatjuk.

Szeniorok agyonhallgatva

Frank Iván
Ki tud a lengyelországi Turinban rendezett Szenior Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságról? Szerintem, a rokonokon, barátokon, ismerősökön kívül senki, szerte e hazában. Pedig már a negyedik versenynapon is túl vagyunk, és ezúttal 43 fős magyar csapat képviseli Magyarországot ezen a megmérettetésen. A magyar sajtó, a média egyetlen sort, egyetlen percet sem szánt erre a fontos és érdekes sporteseményre.

(Címkép: Szirbucz Andre a hármasugrás győztese)

Ki mit… gondol

Frank Iván

Ugyan már, kedves Iván Gizella! Miért ne gondolhatná magáról Puzsér Róbert, hogy szimpatikus, szeretetre méltó, meg, hogy van annyi esze, hogy elvezessen egy világvárost? Igenis gondolhatja. Ahogy Polt Péter is gondolhatja magáról, hogy mindennek megfelel, amit egy legfőbb ügyésztől el lehet várni, hogy tisztességes, nem részre hajló, ott és akkor lép fel a bűnözés ellen, ahol az felüti a fejét, soha senki nem befolyásolja a döntéseit. Vagy, ahogy Mészáros Lőrinc elhiszi magáról, hogy a világ legtehetségesebb vállalkozója, üzletembere, hogy a vagyonát kizárólag a saját szorgalmának, képességeinek, tudásának, invenciózus gondolkodásának köszönheti.

Hétvégi történetek: Szikét ide!

Frank Iván

Szép, nyári esteken, többnyire hétvégén, gyakran iszogattunk a barátaimmal egy kellemes kerthelyiségben, és, ahogy az lenni szokott, egy idő után mindenki előállt valamilyen történettel. A kerthelyiség ugyan nem minősíthető kocsmának, de a kocsmák szabályzata itt is érvényes. Ha mesélsz, felkészülhetsz arra, hogy a hallgatóid abban a pillanatban lehurrognak, ha unalmas, száraz, érdektelen történettel állsz elő. A következő történetet, amit, nevezzük őt így, Takács István barátom adta elő:
Nem eget-verő nagy műtét, ha valakinek kiveszik a vakbelét. Különösen akkor nem tűnik annak, ha a beavatkozás egy bódult hétvégen, spicces sebészek közreműködésével történik, és a páciens sem színjózan.

Hétvégi történet

Frank Iván
Katonaidőm második évét tartalékos növendékként tengettem egy kisváros helyőrségében. Érettségi után, tartalékos tiszti kiképzést kaptam, és két év elteltével tartalékos tisztként szereltem le. Aki hasonló cipőben járt a seregben, az pontosan tudja, hogy ilyen helyzetben az ember leginkább az unalmat próbálja elűzni. No, nem nyelvtanulással, nem önképzéssel, hanem kedélyes bajtársi ivászatokkal, csajozással igyekszik múlatni az időt. Akárcsak én. A történetem szenteste kezdődött, karácsonykor.

Hétvégi történet: a tintásüveg

Frank Iván
Szép, nyári esteken, többnyire hétvégén, gyakran iszogattunk a barátaimmal egy kellemes kerthelyiségben, és, ahogy az lenni szokott, egy idő után mindenki előállt valamilyen történettel. Lehet, hogy tilosban jártam, amikor úgy döntöttem, a megkérdezésük nélkül felveszem magnóra a sokszor hihetetlennek tűnő elbeszéléseket. Ráadásul most még azt a csínyt is elkövetem, hogy közreadom, amit ott néhány unikum-sör kombó elfogyasztása után előadtak. A neveket természetesen megváltoztattam, mert nehogy már rossz hírbe keveredjenek. Az alábbi történetet, nevezzük őt így, Csetei Tamás barátom mesélte el.

„Csak dekadens ne legyél!”

Frank Iván
Bob Dinnyés, pályája kezdetén így nevezte el a média, merthogy egyszál gitárral, szájharmonikával hasonló dalokat énekelt kezdetben, mint Bob Dylan. Az „átkosban” ezt a műfajt polbeatnek, vagy protest songnak nevezték. Karrierjét a Karrier című Veress Miklós szövegére írt dalával indította. Voltak, vannak saját szövegei, de ma ott tart, hogy szinte nincs olyan magyar költő, akinek a költészetét ne ismerné, és valamelyik versére ne írt volna dallamot. És legtöbben Dinnyés Jóskaként emlegetik.