A kerítésről

Gyurcsány Ferenc
A Fidesz azzal kampányol, hogy Gyurcsány Ferenc le akarja bontani a kerítést.
Hű, de hülyék vagytok. A franc se akarja lebontani a kerítést. 
Ha már sok pénzt ellopva odaraktátok, hát maradjon. Nem kér enni. Miért fizetnénk milliárdokat a bontásért!? Az persze igaz, hogy a közösből eszünk ágában sincs támogatni, hogy egy méter kerítést majdnem annyiból építettetek, mint mi annak idején autópályát. 

Gyurcsány sokat tanult

Lovas Zoltán
A DK nem azért jött létre, mert GYF duzzogott a csúnya MSZP-re, hanem azért, mert az MSZP egyszerűen alkalmatlannak tűnt arra, hogy a puszta kohabitáláson túl másra is fussa tőle a kibontakozó orbáni időkben. A DK kezdeti időszakában a kis párt első embere, motorja, s ha éppen bakizott, hát átka is egyben GYF volt. (Ez mára megváltozott, már nem egyemberes, és nem kispárt, hanem normálisan működő középpárt lett.)

Gyurcsány és a palacsintasütő

Kereszty András
Az első napon a DK (félreértés ne essék Dobrev Klára) sikere után Gyurcsány Ferenc nekilátott, hogy leromboljon mindent, amit a felesége felépített. Hihetetlen ez az ember, Túlmozgásos. Túlfontoskodó. Túl mindent-tudó. Néptribun-alkat. Nem politikus. Meg is bukott alaposan. Kicsi, ravasz, pávatáncot járó ellenfele ott veri át, ahol akarja. Foci hasonlat: olyan mint egy tankszerű középhátvéd, akiből hülyét csinál cseleivel a jobbszélső. Nem jön rá. Az istennek nem akar rájönni, hogy csapatának annál jobb, ha véglegesen visszavonul.

Tetőtűz

Gyurcsány Ferenc rendkívüli hírlevele!

Kedves Barátom!

Szeretném tudatni Veled, hogy a mai, Teréz körúti tűz elsősorban a DK irodáit érintette. A tető beomlott, a berendezés elégett; a DK irodái használhatatlanná váltak, megsemmisültek. Bár az anyagi kár jelentős, szeretnélek megnyugtatni, hogy a tűz idején senki sem tartózkodott az irodákban, így senki sem sérült meg. Ez a legfontosabb.

Ez egy szomorú nap a pártunk történetében, de tudnod kell, hogy a küldetésünknek ez sem vethet véget. Dolgozunk tovább, ahogy eddig is tettük. Egy európai Magyarországért, a Köztársaságért.

Barátsággal,

Gyurcsány Ferenc

Kép: 444.hu

Czeglédy Csabát újra letartóztatta a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 3 nyomozója péntek este tíz óra után hívta fel telefonon Czeglédy Csabát azzal, hogy a szombathelyi lakásának ajtajában várják. Az előzetesből éppen egy napja szabadult független országgyűlési képviselő-jelölt a barátainál volt vendégségben, a telefonhívás után azonnal hazaindult, ahogyan azt a hatóság emberei kérték. Mint ismert, Czeglédy Csabát a Humán Operátor Zrt. vezetőjeként több mint hat milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják, ami miatt már nyolc hónapot előzetes letartóztatásban töltött.

Kinek van igaza?  – Gyurcsány kontra TGM

Bruck András
Tamás Gáspár Miklós legújabb HVG-beli cikke megerősítette bennem, hogy kevés ártalmasabb ellenzéki értelmiségi van nála. Az írás egyrészről egy Gyurcsány Ferenc elleni meglehetősen éles támadás, de önmagában ez engem nem érdekel, és ez nem is ártalmas. Másrészről viszont azért oktatja őt ki, és ez viszont már nagyon is érdekel, mert a DK elnöke hatalomra jutása esetére börtönt helyezett kilátásba a rezsim embereinek. TGM ezért felszólítja őt, hogy ne fenyegetőzzön, továbbá szerinte „… semmi köze nincs hozzá, se kormányon, se ellenzékben, hogy ki kerül börtönbe, s ki nem.”