A gyerekek 43 százaléka házasságon kívül születik az EU-ban

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint 2016-ban a gyerekek körülbelül 43 százaléka házasságon kívüli kapcsolatból született. Ez 15 százalékkal magasabb, mint 2000-ben volt. Évente nagyjából egy százalékponttal emelkedett az arány. Ez egyértelműen a családmodell lassú, de folyamatos változását mutatja. Nyolc uniós tagállamban már magasabb a házasságon kívül született gyerekek aránya, mint a házasságon belülieké. A legmagasabb, 60 százalék Franciaországban, Bulgáriában és Szlovéniában 59 százalék, Észtországban 56, Svédországban 55, Dániában 54, Portugáliában 53, Hollandiában pedig pont 50 százalék.

Búcsúkönyv Tomtól

A képen: Végvári Tamás és Győry Franciska 1962-ben

Drága szerelmem! Most 2017 tavasza van, ünnepelhetnénk az 56. házassági évfordulónkat. De csak a 49.-ig jutottunk el, és azt sem ünnepelhettük, hiszen már halott voltál.