Egyszerű történet

Ferber Katalin
Meghívtak egy bulira, örömmel mentem, végre nem a nyelviskola, nem a tudomány, nem a bevándorlási hivatal..
Pamela mutatta be Monikát, akinek szépsége lenyűgözött. Sudár, gyönyörű nálam fiatalabb nő, svájci, így aztán soknyelvű, öltözködése, sminkje kitűnő ízlésről tanúskodik, egyszóval minden férfi szeme megakadt rajta.
S ott állt mellette Ken, a férje, akinél megynyerőbb külsejű férfit addig nem láttam Japánban. Szép pár, súgom Pamelának, válasz helyett nevet, Monika új még Japánban, nemrég költöztek New Yorkból Tokióba, mert Ken ragaszkodott ahhoz hogy itt éljenek. továbbt

Olvasnivaló: Tesók

Ferber Katalin
Ekkor még csak ketten… A kislány három éves, a kisfiú öt.
Önfeledten nevetnek, látszik, hogy nem parancsszóra. Ez a dolga minden gyereknek, ha vannak szüleik, ha a szülőknek van idejük a gyerekeikre, ha van mit enni, s ha van hol aludni. Ezek a gyerekek (még) nem ismerik a nélkülözést, de az önmérsékletre már tanítják őket a felnőttek. Az kötelesség. Akárcsak a fegyelem. A kisfiú már majdnem úgy ül, ahogy férfiként megengedett. A kislánynak még szabad előrenyújtott lábacskákkal üldögélnie, később jön csak a kötelező térden, sarokra ülés.

tovább

Ha meghív egy japán az otthonába, mire kell ügyelned?

Serény Péter

KIS MAGÁN KULTURÁLIS AJÁNLÓ
Egy japán nem fog csak úgy meghívni, ne izgulj, náluk ez nem megy ukmukfuk. Megvan a módja, meg a hagyománya. Az ám, a világ 21. századi ultramodern kütyü-fejlesztő-gyártó bajnoka változatlanul őrzi az ősi tradícióit. Hiszed, nem hiszed: az utca hétköznapi embere is, jelesebbi alkalmakkor kimonóba bújik, és elvonul, magában elmélkedni. Gondolnád-e , hogy az igét a szerint választják meg, melyik igealak megtisztelőbb a megtisztelendő személy számára. Féltucatnyi módja van csak ebből a szempontból a – mondjuk így: – igeragozásuknak.

Kávés csésze

Ferber Katalin

Olyan lendülettel jön elém, mintha velem egykorú lenne. Nem ölel át, csak mosolyog, de ebben a mosolyban percekig tartó ölelés van. A cicája a lábamhoz dörgöli az orrát, aztán hozzám simul. Dorombol, s ettől a gazdája meglepődik, mert Juki, mondja nekem nevetve, nagyon barátságtalan, sok vendégemet riasztotta már el innen.
Teával vár, de nem akármilyennel, az egyik legfinomabbal, csak egyetlen szót suttog egy, a nagyszoba ajtajánál álló hölgynek, s az meghajol, majd azonnal hozza a teát. Tudatlan vagyok, mert még csak néhány éve élek Tokióban, meg sem merem kérdezni, ki az ajtóban álló hölgy. A cica az ölembe ugrik, én kissé remegő kézzel simogatom, zavarban vagyok, de ezt megérzi a vendéglátóm, édességgel kínál, a japán zöld tea sokkal jobb ezzel, mondja, én pedig többször megköszönök mindent, holott már nem is tudom mit is köszönök.
Tanulom az ő nyelvét, a japánt, büszkén mutatom neki az új elektronikus szótáramat,

Béke

A rengeteget tudó és tapasztalt idős ember egyszer csak megszólal s elkezd mesélni azokról az évekről amikor katona volt sok millió honfitársával együtt. “Értékem egy postai bélyeg árával volt azonos” mondja mosolyogva, így is hívtak bennünket, akkoriban behívott férfiakat, a feletteseink. (Japánul isszen gorin)
Ennyibe került ugyanis a behívóra ragasztott bélyeg akkoriban.

Túl sokat nőtt?

Földi szemmel szokatlan probléma aggasztotta Kanai Norisegét, a japán űrügynökség űrhajósát, aki tavaly december 19-én érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra. A Twitteren azt írta, hogy a három hét alatt kilenc centimétert nőtt, ezért attól tartott, hogy túl nagy lesz, és nem fog beférni a járműbe, ami a Földre hozná vissza júniusban. Az asztronauta később megcáfolta saját magát, és megnyugtatta az érte aggódókat, hogy “csak” két centimétert nőtt az űrben töltött három hét alatt. Elnézést kért a hibás méreckedésből fakadó “hamis hírért”.