Orbán megírta levelét

Joseph Daulnak, az Európai Néppárt elnökének.

Kedves Elnök úr,

Tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesz Európai Néppárti tagsága jelenleg fel van függesztve. Azzal is tisztában vagyok, hogy ilyen körülmények között a Fidesznek semmilyen ráhatása nem lehet az Európai Néppárt politikájára.
Azonban a jelenlegi helyzet súlyossága mégis arra késztet, hogy írjak Önnek. Szeretném tájékoztatni arról, hogy a német és a francia állami vezetők alkut kötöttek a legfontosabb európai uniós pozíciókról. Ezt a megállapodást terjesztik be ma az Európai Tanácsnak.
A megállapodásnak több eleme van. A megállapodás értelmében Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság elnöke….

Kőszeg Ferenc levele Kenedi Jánosnak

Kedves Jancsi, 
elolvastam az interjút a Narancsban, mondhatni az interjú kedvéért vettem meg a lapot. Amióta a Népszabadság megszűnt, jóformán csak a képernyőn olvasok újságot. Pedig a Narancsnak ebben a számában egy sor érdekes cikk van. De ami az interjút illeti, abban én megint csak a te káprázatos – ki tudja hanyadik – újjáéledésednek a dokumentumát látom. Töprengtem kicsit azon, amit elmondasz, nem biztos, hogy mindenben egyetértek veled, de ez nem érdekes. Csak az az érdekes, hogy úgy tűnik, megint ráérzel valami újra.

Levél a Választási Iroda Elnökének

Tisztelt Pálffy Ilona!
Én hihetőnek tartom az Ön mai (2018.április 10.) nyilatkozatát, hogy a valasztas.hu elérhetetlen volt néha vagy akadozott, nem jelenti azt, hogy a rendszer is összeomlott volna, csak kívülről nem volt elérhető az oldal, de ettől még flottul ment minden. Hihetőnek, de nem meggyőzőnek. Meggyőző akkor lenne, ha ellenőrizhető lenne ez a flott működés, amit pont az oldal kívülről való elérhetetlensége megakadályoz. Hihető is csak, azok számára akik, hitelt adnak, mert az Ön jogi és informatikai szaktudása, a hatalomtól való függetlenségét biztosítja.
Én ezt a levelet pont azért írom, mert, ha 2018. március 2-án Ön nem vett volna részt dr. Czeglédy Csaba képviselőjelölt mentelmi jogának megvonásában, akkor bíznék a rezsimtől való függetlenségében.

EMBEREK! ELŐLÉPTETTEK!…

Serény Péter: Most, hogy, kezdenek a hajdan dalia 89-es jurátusaink, fogalmazzunk finomkodóan, korpulens, korosodó atyafiakká válni, némelyiküknek eszébe juthat, hogy már ötven és hatvan között járnak, egy évtized (2 és ½ „ciklus”), hipp-hopp, már velünk egy tálból kanalazhatják a maradékot; no-no, tudjuk, amit tudunk, ki-ki „azt, amit megérdemel”. A bátyó, az elsőszülött nagy tesó, akár maholnap beleszaladhat (szaladhat?… – peckesen lépkedhet!) a nyugdíj-korhatárba.