A múlt elkezdődött…

Serény Péter
„Már majdnem ott vagyunk.” (Orbán Viktor) – Az idézet egyedi, de a jelenség nem az. Mindegy, kinek a szövegéből emelem ki ezt a pár mondatot, és az is közömbös, hogy az illető, személy szerint kinek a véleményét jeleníti meg. Előbb az a pár mondat: „Az asztal másik oldalán sosem személyek, hanem a pártállam ül. Ez egy orosz mintára működő, jól felépített hierarchikus rendszer. Nem véletlenül kedvelik annyira az előző pártállam tégláit és propagandistáit. Megvannak az embereik…” és jön a részletezés. A leírás, vélem, pontos. Csak a minta: ez az, ami miatt felkapom a fejem. Nem, mintha az orosz (korábban pedig a szovjet), vagy az említett magyar előző pártállam ne volna hivatkozási lehetőség. De, mostanában az 1930-as és 1940-es évek honi sajtóját böngészve, olykor bizonyos tudósítás-keltezések helyére keresve, felötlik bennem, hogy akad itt még hivatkozási, hasonlítási lehetőség bőven.

Május 8-án új parlament

Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán megjelent közleményben.

Dicsőség lista

A Figyelő és az origo közzétette azt a listát, amelyről Orbán Viktor beszélt a választások előtt. Az állítólagos Soros-hálozat tagjai közül egyelőre nem sikerült 2000 nevet produkálni. De a két kormány-orgánum által közzétett névsor inkább dicsőség listának tekinthető, annyi kiváló személyiség szerepel rajta. Mi most úgy tesszük közzé a neveket, ahogy azt az origo csoportosítja. Többen közülük az újsánszabadság blog szerzői voltak. Nagy megtiszteltetés lenne a számunkra, ha a listán szereplők írásait a jövőben közzétehetnénk. Ime az origo által megnevezettek:

A Magyar Nemzet emlékezete

Idézetek következnek. Ellenzékben Orbán Viktor másokra mondta. Hoppá! De jól illik saját kormányára.Kivételesen egyetlen forrásban kutattunk ezúttal. Feltehetően a miniszterelnök hitelesnek fogadja el. Az idézeteket a közlés idején a Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztő által jegyzett, a „Simicska-korszak” előtti Magyar Nemzetből vettük. Liszkay Gábor jelenleg a Magyar Idők c. lap felelős kiadója. (Lásd az impresszumot.). Kiadja pedig maga a Magyar Idők Kiadó Kft. Nem tűnik olybá, mintha valamiféle rosszindulatú, mi több, ellenséges elem volna. Kis szöveg-dokumentáció. Hitelét nem érinti, hogy ma ugyanezeket a szavakat olvashatná az időközben duplázó miniszterelnök fejére a mai ellenzék. (Hiába, az előrelátásnak, olybá tűnik, vannak korlátai.)

Hiába korrupt, támogassa a keresztényeket

A Hit Gyülekezetének You Tube csatornákján Németh Sándor, a Hit gyülekezetének alapítója kijelentette Orbán Viktorról: ha keresztényeket támogatja egy politikus, akkor a megítélése szempontjából mindegy, hogy ő maga korrupt vagy erkölcstelen. Donald Trumppal párhuzamot vonva Németh úgy fogalmaz: “Hálát kell adnunk Istennek ezért a bűnös emberért, ha megnézzük, hogy a megválasztása mitől kíméli meg a keresztényeket és az egész világot.” De Orbán Viktorra Németh Sándor szerint még ez sem teljesen igaz, mert  ha megnézi azokat a vezetőket, akik ma azt mondják magukról, hogy védelmezik a kereszténységet, “köztük Orbán Viktor van a legmagasabb erkölcsi szinten”.

„Ellenségnek tekinteni a szövetségeseinket nonszensz”

Farkas József György
Jeszenszky Géza volt húsvét előtt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kül- és biztonságpolitikai szakosztályának a vendége.  A történészből lett diplomata olyan propagandafogásnak tekinti az Orbán-kormány sorosozását, amely „hazugság, félrevezető és káros”. Az EU-val kapcsolatos orbáni magatartással pedig, mint fogalmazott, a legmesszebbmenőkig nem ért egyet.

Orbán Viktor fizethet

Elmarasztalta csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért több rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül – értesült az Index.
A miniszterelnöknek el kell távolítania a Facebook-oldaláról egy videót, és az NVB a további jogsértéstől is eltiltotta. Az NVB 350 ezer forintos büntetést is kiszabott Orbán Viktorra és az ügy miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult – írta a hírportál.