Bauhaus csipketerítővel

Rózsa Gyula
Ismét meg kell állapítanunk, hogy a konstruktivizmus örök. Hogy miközben a huszadik századi többi izmus régóta csak vad-, neo- és poszt- morfémával enyhített változatban éli az utóletét, ennek az anno sokféle ideológiával megtámogatott egyféle törekvésnek a folyamatossága úgyszólván töretlen. Kiállítások, művek, életművek bizonyítják, hogy a mai (harmadik? negyedik?) generáció nem megidéz és emlékezik, leginvenciózusabb tagjai mintha átmenet nélkül folyatnák az elődök munkáját, azaz a végletesen puritán geometria bonyolultan humánus művészetté szervezését.

Találkozás a családi asztalon

Rózsa Gyula

Hámánnak és tíz fiának a figurája megrendítő is lehetne. Böröcz András a tőle megszokott műgonddal faragta mahagóniba az akasztottak sorát, van köztük fejéhez kapó, lábát keresztező, megroggyant és egyenesbe merevedő – szépen illusztrálhatnák a nem feltétlenül érzelmes Eszter könyvét. Csakhogy Böröcz minden áldozatát türelemüvegbe rakta, és ettől a dráma végképp zavarba jön. A figurák, ha kicsik is, tömören, kíméletlenül testesítik meg a zsidóüldöző perzsa főembernek és családjának a végzetét, a palack azonban egészen más képzetek felé visz. Nyugalmazott hajóskapitányokat idéz, akik hajómodelles türelempalackban élik ki nosztalgiáikat, elszánt barkácsolókat, akik formaegyes versenyautók öblösüvegbe kicsinyítésével vívják ki az elismerést.

Humánkonstruktivizmus

Rózsa Gyula

Nem biztos, hogy Malevics elégedett lenne. Kétségkívül ott van a fekete négyzet az Objekt 180322 tábláján, a fallal együtt a fehér alap is, ha tetszik, de az alapító atyának látnia kellene, hogy mi minden történt a szuprematizmussal. Vagy a konstruktivizmussal. Haász István nemcsak kettesével-hármasával kombinálja egy művön belül az egykor egyeduralkodó kvadrátot, nemcsak a derékszöget nem tisztelve csúsztatja el, billenti meg a síkban őket, hanem még át is metszi, egymásra is csúsztatja a táblákat.

Fa által az erdőt

Rózsa Gyula

Kedvcsinálónak ott a bejáratnál az A kéreg ritmusa 11. Hagyományosnak tetsző erdőrészlet, aljnövényzet, magasra nőtt fenyők, az egyszerre bágyadt és diadalmas ellenfény szecessziós nosztalgiákat ébreszt.
Herman Levente realizmusa aztán a törzsrészletekben mintha folytatódnék. Az A kéreg ritmusa 07. csonkolt ágai ellenére csupa zöld moha és napsütés meg árnyék, az A kéreg ritmusa 20. szürkésszáraz, repedezett és holt, az A kéreg ritmusa 26-on kéregbe vésett szövegek, köztük cirill betűk. Igaz, az A kéreg ritmusa 17-en (mindig ez a cím, elégedjünk meg mostantól a sorszámmal), egyszóval, igaz, hogy a 17-en világítóan kék a fatörzs, a 18-on meg a 19-en megmagyarázatlanul maradó semleges sávok akadályozzák a természeti élményben való feloldódást, és első pillantásra az is nyilvánvaló, hogy a hivatkozott sebes-vésett törzsek sem kerülhetnek erdőben-ligetben olyan szorosan egymás mellé.

Moholy-Nagy az övéi között

Rózsa Gyula
Tudja, főigazgató úr, itt laktunk a József körút 47-ben – emlékezett Nicolas M. Salgo, az Egyesült Államok nagykövete. – Az apám ügyvéd volt, és az iskolatársam, akinek az apja szintén ügyvéd volt, szemben lakott, a 46-ban. Úgy hívták, hogy Ságvári Endre.
Ennyit magyarázatként az adomány motívumairól, meg emlékezetül a gyűjtőről, akinek az új Moholy-Nagy művet köszönheti a Nemzeti Galéria.
Amely jelentős mesterdarab.

Az ismeretlen Ferenczy Béni

Rózsa Gyula
Bátran szakított a szokvány-kronológiával az új Ferenczy Béni kiállítás.
Bodonyi Emőke kurátor aggály nélkül beékelte a korai és az érett korszakok
terme közé az érmek inkább szobáját, mint kabinetjét, és erre két oka,
felhatalmazása is volt. Egyfelől, a műág mindkét pályaszakaszt képviseli a
Tanácsköztársaság tízkoronásától az ötvenhármas Leonardóig, másfelől ezek az
egyenként mesterművek minden plasztikai értéket sűrítenek a maguk
kamaraléptékében

Az absztrakt Hincz

Rózsa Gyula
Pokoli paródia – gondolhatja a tájékozott néző Hincz Gyula Római vázlat című táblája láttán. Átszellemült helyett frivol profil, térdreereszkedés helyett levágott félláb, kenetes pasztellszínek helyett erőszakos firka. Lám, a harminc-harmincegyben római ösztöndíjas Hincz – vélhető még mindig – hamar megtagadta a magyar ösztöndíjasoknak kiutalt novecentót.
Csakhogy a váci Hincz-emlékgyűjtemény 1928-ra datálja a táblát, és nem ez az egyetlen akadálya a kereszténynemzeti fölötti győzelemtudatnak. A festészeti közemlékezet több hasonlóval együtt ismer egy Angyali üdvözletet valahonnan a harmincas évekből, egy lelőhelyét nem találtam Hincz-kompozíciót, amely eredeti módon felel meg minden akkori egyházművészeti katekizmusnak.