VIDÁM SZÜRREALIZMUS

Rózsa Gyula
André Kertész már az elején segít az értelmezésben. A Nemzeti Galériába érkezett szürrealizmus kiállítás legelső termében jó néhány tárgyba vágó képe van a hazánkfia-francia fotóművésznek, de közülük talán a Pont des Arts-t mutató a legmegvilágosítóbb. Mutató, nem ábrázoló: Kertész az Institute de France üveg óralapja mögül fényképezte a szemközti művészetek hídját, így aztán az óra római számjegyei, a mutatók díszes formái kitakarnak; rávetülnek, rázuhannak a hídon járókra, a köztársaság szobrára az előtérben és a Louvre homlokzatára a háttérben. Szürreálisak.

Magyar szürrealisták

Rózsa Gyula

Zavarba ejtő labirintusba terelte a szürrealista műveket a Ferenczy Múzeum kiállítása. Nem a szokásos bejáraton, egy utcára nyitott majdnem alagsori ajtón kell belépni, utána szűk, félhomályos, Bosch reprodukciók töredékével bélelt lépcsőn folytatódik az út a termekig, amelyek között olykor látvánnyal túlzsúfolt, olykor kopár, goromba vendégfalak vezetnek. Zavarba ejtően, azaz stílszerűen. A kihívó izmusnak mindenkori eszköze a meglepetés, az abszurditás, a konfúzió és a szabadosság, jobban tesszük tehát, ha tájékozódási pontokat keresünk az áttekintéshez.

Bauhaus csipketerítővel

Rózsa Gyula
Ismét meg kell állapítanunk, hogy a konstruktivizmus örök. Hogy miközben a huszadik századi többi izmus régóta csak vad-, neo- és poszt- morfémával enyhített változatban éli az utóletét, ennek az anno sokféle ideológiával megtámogatott egyféle törekvésnek a folyamatossága úgyszólván töretlen. Kiállítások, művek, életművek bizonyítják, hogy a mai (harmadik? negyedik?) generáció nem megidéz és emlékezik, leginvenciózusabb tagjai mintha átmenet nélkül folyatnák az elődök munkáját, azaz a végletesen puritán geometria bonyolultan humánus művészetté szervezését.

Találkozás a családi asztalon

Rózsa Gyula

Hámánnak és tíz fiának a figurája megrendítő is lehetne. Böröcz András a tőle megszokott műgonddal faragta mahagóniba az akasztottak sorát, van köztük fejéhez kapó, lábát keresztező, megroggyant és egyenesbe merevedő – szépen illusztrálhatnák a nem feltétlenül érzelmes Eszter könyvét. Csakhogy Böröcz minden áldozatát türelemüvegbe rakta, és ettől a dráma végképp zavarba jön. A figurák, ha kicsik is, tömören, kíméletlenül testesítik meg a zsidóüldöző perzsa főembernek és családjának a végzetét, a palack azonban egészen más képzetek felé visz. Nyugalmazott hajóskapitányokat idéz, akik hajómodelles türelempalackban élik ki nosztalgiáikat, elszánt barkácsolókat, akik formaegyes versenyautók öblösüvegbe kicsinyítésével vívják ki az elismerést.

Humánkonstruktivizmus

Rózsa Gyula

Nem biztos, hogy Malevics elégedett lenne. Kétségkívül ott van a fekete négyzet az Objekt 180322 tábláján, a fallal együtt a fehér alap is, ha tetszik, de az alapító atyának látnia kellene, hogy mi minden történt a szuprematizmussal. Vagy a konstruktivizmussal. Haász István nemcsak kettesével-hármasával kombinálja egy művön belül az egykor egyeduralkodó kvadrátot, nemcsak a derékszöget nem tisztelve csúsztatja el, billenti meg a síkban őket, hanem még át is metszi, egymásra is csúsztatja a táblákat.

Fa által az erdőt

Rózsa Gyula

Kedvcsinálónak ott a bejáratnál az A kéreg ritmusa 11. Hagyományosnak tetsző erdőrészlet, aljnövényzet, magasra nőtt fenyők, az egyszerre bágyadt és diadalmas ellenfény szecessziós nosztalgiákat ébreszt.
Herman Levente realizmusa aztán a törzsrészletekben mintha folytatódnék. Az A kéreg ritmusa 07. csonkolt ágai ellenére csupa zöld moha és napsütés meg árnyék, az A kéreg ritmusa 20. szürkésszáraz, repedezett és holt, az A kéreg ritmusa 26-on kéregbe vésett szövegek, köztük cirill betűk. Igaz, az A kéreg ritmusa 17-en (mindig ez a cím, elégedjünk meg mostantól a sorszámmal), egyszóval, igaz, hogy a 17-en világítóan kék a fatörzs, a 18-on meg a 19-en megmagyarázatlanul maradó semleges sávok akadályozzák a természeti élményben való feloldódást, és első pillantásra az is nyilvánvaló, hogy a hivatkozott sebes-vésett törzsek sem kerülhetnek erdőben-ligetben olyan szorosan egymás mellé.

Moholy-Nagy az övéi között

Rózsa Gyula
Tudja, főigazgató úr, itt laktunk a József körút 47-ben – emlékezett Nicolas M. Salgo, az Egyesült Államok nagykövete. – Az apám ügyvéd volt, és az iskolatársam, akinek az apja szintén ügyvéd volt, szemben lakott, a 46-ban. Úgy hívták, hogy Ságvári Endre.
Ennyit magyarázatként az adomány motívumairól, meg emlékezetül a gyűjtőről, akinek az új Moholy-Nagy művet köszönheti a Nemzeti Galéria.
Amely jelentős mesterdarab.