Egyedül csak Slómó

Gábor György
Különös írás jelent meg a Neokohn felületén. Történt ugyanis, hogy a Washington Postban napvilágot látott egy írás Hungary’s Orban hopes a rabbi can save his country’s controversial new Holocaust museum címmel. Ezt az írást „szemlézi” a Neokohn, a legszebb reminiszcenciákat felidézve, pontosan úgy, ahogy anno, a pártállami időszakban volt szokás szemlézni a nyugati cikkeket, vagy ahogy manapság szemlézik az írásokat a pártszócsőként funkcionáló „közszolgálatnál”, s a lakájsajtó felületein.

Keserves helyzet

Ágoston Hugó
Méltatlankodás következik, mondjuk úgy: adys indulattal, ha már idén januárban van legnagyobb publicistánk halálának századik évfordulója.
Ady Endre nem érte meg az első magyar – és egyben a világháború utáni Európában első – 1920-as zsidótörvényt, a híres numerus clausust  . Nem érte meg, de elképzelhető, hogyan fogadta volna, ha megéri. 
Mi meg azt nem gondoltuk volna, hogy megérjük mindazt, ami ma történik: a kirekesztő kísérleteknek, az antiszemitizmusnak és a fajgyűlöletnek az újjáéledését, a Horthy-korszak alattomos restaurálását Magyarországon. Ezeknek a folyamatoknak a jegyében beszélnek egyre többet az 1920-as zsidótörvényről is. Legutóbb Szakály Sándor, a NER amolyan hivatalos történésze, a kormányzati Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapban  enyhén szólva relativizálja a kérdést: véleménye szerint nem jogfosztásról, hanem jogkorlátozásról volt szó, és mivel a törvény szövege nem utal tételesen izraelitákra, egyenesen téves zsidótörvényről és pláne a holokauszt előszobájáról beszélni.

Zsidóvédés Magyarországon

Földes Péter
„A zsidó közösség a kormány védelme alatt áll.” Ezt mondta Orbán Viktor Netanjahu Izraeli miniszterelnöknek Tel-Avivban. A zsidó közösség fellélegezhet: ha idáig voltak is aggályaik a megvédésüket illetően, azok most mind egy szálig el lettek oszlatva.
Most már csak azt kellene tudni, hogy honnan tudja Orbán Viktor kormánya, hogy ki az, akit adott esetben meg kell védeni. Mert megeshet, hogy Orbán Viktor kormánya véletlenül olyasvalakiket véd meg, akikről utóbb kiderül, hogy nem zsidók, ily módon nem is szorulnak Orbán Viktor kormányának védelmére.